Aranysugarak

Előszó

A nap zajos forgataga végeztével kedves dolog az Istennel való benső közösség: a hűs, nyugodt esti óra üdítően alkalmas az imára és a dícséretre. A hanyatló nap tűnő órái megannyi csendes völgyek, ahol a lélek megtalálja Alkotóját, mint egykor Ádám és Éva találkozott Vele a kert hűsében. Illő, hogy mielőtt a nap véget érne, alkalmat vegyünk magunknak hálára a végtelen kegyelemért, bűnbánatra a sok balgaságért, és önvizsgálatra a lappangó rosszért. Aki nem bír megállni, akit elragad a vágtató idő rohanása, aki mint szenvedélyes vadász, űzve és üzetve siet, figyeljen fel a jelre: száguldása pusztulásba viszi, de a szünet, az elmélkedés mennyei csatornák, melyeken keresztül élet és kegyelem jön. Az Óceán is megáll az ár és apály között, a hold is "időzik" egy kissé, mikor elérte teljességét. Az idők végtelenségében is ott vannak a mesgyék, sőt még a harangütés is, határ, egy kis figyelmeztetés; el ne téveszd a határjeleket, figyelmeztetnek ünnepélyesen az időközökre a napok, a hónapok és esztendők múlására. Jó, ha naponként bejárjuk a nap határait s számba vesszük, mit hozott részünkre.
Az éjszaka csöppjei onnan származnak, ahonnan a hajnal harmatja: aki megjelent Ábrahámnak reggel, Az ment Izsák elé este. Aki megnyitja a nap kapuját kegyelmes kezével, Az fedi be népét az ég függönyével, Annak dicső lénye adja mind napkeltén, mind napnyugtán a boldogságot. Egy isteni ígéret hajnalban, egy biztos szó az esti pírban az idő homlokát fénnyel koronázza, s lábaira a szeretet saruját adja. Jézussal reggelizni, Vele vacsorázni olyan, mintha mennyei napokat élnénk már e földön. Veszedelmes dolog addig elszunnyadni, mielőtt fejünket Jézus keblére nem hajtjuk. Akkor van bátorságos nyugvás, amikor az isteni szeretet ujjai fogják le pilláinkat. Hogy ilyen nyugodalmas alvása legyen az Úr szentjeinek, ahhoz szükséges, hogy keressék a kegyelem trónjához vezető útat, tegyék le lelkük terhét az emberek nagy Őrizője előtt. Megjelenni Jehova dicsősége előtt a megváltó Vér által: ez a biztos módja annak, hogy megtisztuljunk a földi salaktól s megújítsuk a lelket a nap fáradalmai után. Az Irás olvasása és a könyörgés az a drágakő-kapu, amelyen keresztül Isten legszentebb színe elé jutunk; boldog az, aki gyakran kitárja a zafirforgós ajtószárnyakat! Amikor a csillagok felcsillannak, amikor a mennyei seregek megjelennek aranyos pompájukban, itt az idő, amikor az áhítat temploma megnyílik s a hivő betérhet. Ha a nap órái közül egyet szentté avathatunk, legyen az az óra, melyben az Úr megoldja Orion kötelékét és felvezeti Arkturust fiaival: ebben az órában jő távoli világról a felhívás imára és áhítatra, ebben az órában prédikál a hithű lelkeknek a föld néma csendje. Végezzük úgy a napot, ahogyan minden lélek az életét óhajtja végezni: imával. Vissza