Előszó
Az ókortól napjainkig szinte végtelen azok száma, akik akár egy életen át keresték, illetve keresik a választ minden idők talán legsúlyosabb három kérdésére: miként keletkezett a világ, s vele...
Tovább
Előszó
Az ókortól napjainkig szinte végtelen azok száma, akik akár egy életen át keresték, illetve keresik a választ minden idők talán legsúlyosabb három kérdésére: miként keletkezett a világ, s vele együtt az ember, tudható-e földi életünk értelme, és van-e élet a halál után, avagy ránk is érvényes a természet gyakorlata.
Megvallom, hogy én is eme töprengők közé tartozom. Visszatérően tűnődöm e filozofikus kérdéseken, hol a milétoszi Thalész, hol pedig az athéni Platón érvein és logikájától befolyásolva! De egyre gyakrabban érzem azt is, hogy a születés és az elmúlás misztériuma a ma embere számára nehezebben felfogható, mint keresni az élet értelmét, azét az életét, amelynek fizikai szereplői vagyunk, amelyik csak a miénk, és amelyből mindössze egy adatott, és nagy valószínűséggel megismételhetetlen. Mindez felelősséget sugall!
Úgy ítélem meg ugyanis, hogy az egyedien embertelen XX. század alapjaiban zavarta össze öröklött értékrendünket, és nagyon kétlem, hogy hiteles elődeink egy ilyen világról álmodtak volna. Fokozott ezért a művészek, és általuk a művészetek felelőssége, hogy ebben a zavaros világban a maguk eszközeivel ébren tartsák mindannyiunkban az értelmes élet iránti igényt! Sohasem késő!
Ezen utóbbi gondolathoz teszem hozzá - szerényen és nagy tisztelettel - a magam ars poétikáját: milyen szép lenne egymást meggyőzni, és nem legyőzni akarni, s mindeközben ami törekedni, hogy az életet nem leélni, hanem megélni vagyunk hivatottak!
E. Szabó Margit
Vissza