Arany Tarsoly 2009. május 5.

Előszó

Ráhangoló
"A kapu nem arra való, hogy kizárjon,
hanem, hogy megmutassa a beutat."
Május van. Ígéret hava.
Állítsunk lélekben májusfát, s a magyaroknak adatott lelkierő által kapaszkodjunk fel rá, hogy az elmúlt 1000 év alatt ránk zúdított hazugság bűzölgő mocsarából kimászhassunk. Akiknek ez sikerül, azok érzik a Teremtőhöz közeledve a Nap fényének melengető, megtisztító erejét. Ők már az Istenfáról látják a létezés-megszüntető szervetlenné váló rothadást, de emellett látják a szervezetten boldogságban együtt élhető közös jövőt.
Senkit ne kövessünk, aki ebben a Föld és Ég közé ékelt mesterséges szenvedésben egy akolt, szebb jövőt, megváltást vagy üdvözülést ígérgetnek, mert azok tudatosan, vagy tudattalanul itt tartanak a pusztulásban, hazug álságos reménykeltésükkel.
Őseink alapvetése az volt, hogy az embernek szabad akarata által önmagát mindig meghaladva istenivé kell, hogy váljon, de ne akarjon soha Isten lenni! Ez a mindenségben betöltendő földi szerepe az embernek, nem több, nem kevesebb, ez a Minden. Ehhez volt régen iránymutató őseinknek a Nap ragyogó fényessége és az avar kereszteken ábrázolt, széttárt karú, fényt adó Istenfiú, akinek karjába és lábába szöget nem vertek, fejére koszorút tövisből nem tettek a kötelező szenvedés példájaként.
Szenvedjen, aki szenvedni akar! nekünk pedig legyenek útmutatók kikeletkor a májusfát állítók. Életfánk csúcsán a Fényfia fényeskedjen nekünk! Vissza