Előszó
A hoppon maradt Buta csacsi
Volt egyszer egy fiúcska, Krisztiánnak hívták, ám mindenki csak úgy szólította, Buta csacsi. Azért kapta e csúfnevet, mert nem szeretett iskolába járni, és tanulni...
Tovább
Előszó
A hoppon maradt Buta csacsi
Volt egyszer egy fiúcska, Krisztiánnak hívták, ám mindenki csak úgy szólította, Buta csacsi. Azért kapta e csúfnevet, mert nem szeretett iskolába járni, és tanulni sem szeretett. Ezért hát nem járt iskolába, és nem is tanult. Karácsonykor el is ajándékozta a könyveit, a füzeteit, a tollát, a ceruzáit, a radírjait, a vonalzóját, és minden egyebet, ami a tanulással kapcsolatos. Mert minek az, ha úgysem jár iskolába, úgysem tanul! Így aztán csak azt csinálta, amit szeretett! Eljött a tavasz. Madárcsicsergéstől lett hangos az utca, a rügyekből apró levélgyerekek fejlődtek, a bimbókból ragyogó szirmú virágkisasszonyok lettek, a nap ragyogott, és az iskolában tanultaktól egyre okosabbak lettek a gyerekek. Mindenki tette a maga dolgát, egyedül csak Buta csacsi tétlenkedett, s várta a sült galambot, hátha a szájába repül. De azt ugyan várhatta! Csodafürge anyó az orra elől elkapta. Ám a légyfogással sem járt jobban. Mert nagy unalmában már arra is ráadta a fejét. Ám a legyek sokkal fürgébbek voltak, mint ő, így csak a levegőt döfködte a kezével. Meg is haragudott rá a levegő, s tavasz ide, tavasz oda, dermesztő hideget fújt Buta csacsi nyakába, ruhája alá. Buta csacsi a házba menekült előle. Onnan, az ablak mögül nézdegélt ki a virágruhába öltözött tavaszi kertbe. S egyszer csak mit lát! Hófehér virághintó száll le a kertbe. A virághintó elé hat fehér cica van fogva, a kocsisülésen egy kikent-kifent bajszú kisegér pattogtatja ostorát. A hintóból hófehér ruhás apóka száll ki, intésére színpompás nyári ruhát ölt magára a kert, a fákon gyümölcsök mosolyognak, s dalolni kezd sok-sok kismadár. Egy hófehér az apóka vállára száll, súg neki valamit; az apóka beleül a hintajába, s huss! - tovaszáll. Meg sem áll, míg a játszótérig nem ér. Ámul is, ki látja! Fut Buta csacsi is a játszótérre, hogy tovább bámulja a csodát. Az apóka meg, ki nem volt más, mint a virágok királya, kirakta a portékáit: az aranyat szóló kócsagot, a virágot lépő pávát, a harmonikán játszó ezüstszőrű bárányt...
Vissza