Előszó
Részlet a könyvből:
"Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik se ment semmire. Maga a király tudott volna egy orvosságot szemének, de azt senkinek se mondta meg, hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mi haszna mondja meg, mikor úgyse tudják megszerezni.
Volt ennek a királynak három egészen felnőtt legényfia. Ezek egyszer összebeszéltek, hogy akárhogymint, de kitudják az apjoktól, hogy mi az az orvosság, s megszerzik neki. Bement hát hozzá a legöregebbik, megállt az ajtóban, elkezdett beszélni, mondván:
- Felséges király atyám! Én most azért jöttem, hogy megkérdezzem felséges királyatyámtól, mitől gyógyulna meg a szeme, mert mi hárman összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot, ha az életünkbe kerül is, megszerezzük.
A király erre nem szólott egy szót se; hanem volt előtte az asztalon egy nagy kés, azt felkapta, úgy vágta a fia felé, hogy alig tudott előle félreugrani. A kés megállott a diófaajtóban. Erre a királyfi úgy megijedt, hogy mindjárt kiszaladt a házból.
Másnap a középső királyfi ment be, de az is éppen úgy járt, mint a bátyja. Ez is kiszaladt a szobából.
Harmadik nap a legfiatalabb királyfin volt a sor. A bátyjai be sem akarták ereszteni, hogy ha ők ki nem tudták venni az apjokból, biz ez sem sokra megy, de a királyfi nem tágított, hanem bement. Mikor elmondta, hogy miért jött, ehhez is hozzávágta az öreg király a nagy kést, de ez nem ugrott félre, hanem megállt, mint a pecek. Kicsibe is múlt, hogy bele nem ment a kés; a sipkáját kicsapta a fejéből, úgy állt meg az ajtóban."
Vissza