Előszó
Részlet:
A MAGYAR NEMZETI VERS-IDOMRÓL.
Megjelent először a nagykőrösi ev.ref. főiskola Értesítőjében (1856); másodszor az Uj Magyar Muzeum 1856. évi IX. füzetében.
Nincs egy-egy nehezebb...
Tovább
Előszó
Részlet:
A MAGYAR NEMZETI VERS-IDOMRÓL.
Megjelent először a nagykőrösi ev.ref. főiskola Értesítőjében (1856); másodszor az Uj Magyar Muzeum 1856. évi IX. füzetében.
Nincs egy-egy nehezebb feladat a magyar irodalomtörténet tanítójára nézve, mint a régi nyelvemlékek és költői maradványok iránt a tanulóban érdeket gerjeszteni, azt folyvást fentartani, hogy a példányok olvasása előtte fárasztóvá, lélekölővé ne fajuljon ; hanem figyelmét, a helyen hogy lankasztaná, ébreszsze, a helyen hogy elszórná, a tárgyra feszítse, a helyen hogy kimerítné, önműködésre szoktassa. Gymnasiumi növendékről, 15-16 éves ifjúról szólok, ki előtt csak most nyilt meg a sztil virágos mezeje, honnan koszorúit, ha nem is választékosan, de bizonyára minél tarkábban fonja; ki egy pár novella, egy-két czifra költemény olvasása után az irálynak «fényét meg kezdte kivánni» - s boldog alanyiságában épen nem habozna saját szóvirágait Pázmán avatag nyelvének, saját versgyakorlatit Zrínyi bukdácsolásinak elébe tenni. Nem emelkedvén még oda, hogy a nyelv erejét, a compositio hatalmát, a költészet egyszerű fönségét érezni tudná : rokon- vagy ellenszenvét csupán a külsőhöz köti; ha ez csinos, vonzó, képdús, ifjú lelke dagályának megfelelő, szeretni, - fordítva unni, kicsinyleni fogja. Azon boldog kor ez, mely, midőn utánoz, magát teremtőnek hiszi, mely ön gyarló kísérleteit remekművekkel teszi párhuzamba ; első merész felszökellése, kétségkívül, amaz erőnek, mely tehetséggel párosulva, majdan teremteni fog, - de épen ezért nem a múltra, hanem a jövőre függeszti pillanatát, melynek csiráit keblében hordozza.
Vissza