Toldi-trilógia

Előszó

Részlet a könyvből:

"Nem mondom el a költemény tartalmát, hiszen olyan lenne az, mintha egy virágot préselnénk le, hogy megmutassuk milyen szép - volt. Sőt azt se fejtegetem, milyen érdekesen, sőt izgalmasan van szerkesztve a meséje, milyen szorosan összefüggnek egymással az egyes események, hogy nincs az egész költeményben egy felesleges sor sem, hogy milyen hatalmas a költő jellemábrázoló ereje (Bence alakját pl. ebből az Ilosvainál talált két szóból alkotta meg: "hitös szolga"). Minderre itt nincs terem. Aki elolvassa a költeményt, s a gyönyörködés után egy kissé elgondolkodik rajta, úgyis okul belőle.
Jegyezzük meg azonban, milyen ritkaság még a világirodalomban is, hogy ne a szerelem legyen a főmozgatója az ilyen elbeszélés eseményeinek. S Toldi ilyen ritka mű. Ennek ellenére mily nagy mértékben megvan lelki, sőt érzelmi érdeke! Magyar embernek már azért is kedves a költemény, mert Arany János magyar vidéket mutat be, falusi otthont, magyar családi életet. Igaz, ezt a nyájas otthont hamarosan feldúlja a rossz testvér, de a szeretet nem dúlhatja föl. S ennek a szeretetnek Toldi Lőrincné a megtestesülése. Hiszen Miklóst is csodáljuk és szeretjük, Bence hűsége is meghat bennünket, de lehet-e elég rokonszenvünk az édesanya iránt? "Testével takarja Györgyöt és úgy védi, pedig nem is Györgyöt, hanem Miklóst félti". Szíve mindig ott van a fiával s bujdosásában is gondoskodik róla. És mikor a végén a király kitüntetésképpen odaadja Miklósnak a gyémántos aranykardot és "semmit se mondhatna s adhatna királya, ami Toldinak ily örömöt csinálna", akkor Arany János még a királynál is szebb ajándékot ad neki: "anyját látja jönni a korlátok felől, - de elfelejtett mindent és futott elébe - kímélve szorítá páncélos ölébe, - nem szólott egyik sem, nem sírt, nem nevetett, - csak az öreg Bence rítt a hátok megett".
És itt újra találkozott Petőfi és Arany. Az anyai és fiúi szeretet mindennél erősebb élményét az egyik lírai költeményekben, a másik epikai alakokban tette halhatatlanná." Vissza