Április

Előszó

Részlet a könyvből:
„Ez itt a szobája" - mondotta Dr. Fritz, de körül se nézett, csak az ablakhoz lépett, és mereven bámult kifelé. Kristófot bosszantotta ez a hanyagság; szerette volna, ha az orvos vele szemléli a szobát, kihúzza a fiókokat, és belenéz a szekrénybe. „Szép szoba" - mondta elismerően, holott még semmit se látott belőle, csak azt figyelte, sikerül-e az orvos érdeklődését felkeltenie. Nem sikerült. Fritz az ablaknál maradt, s még akkor se fordult meg, mikor - halk kopogás után - belépett a szobainas és letette a málhákat. „Itt a poggyász, kérem" - morogta rekedt és komor hangon. Kristóf megfordult. „Tegye csak le, Albekker" - szólt Fritz, és Albekker lerakodott. Alacsony termete nehézkesen mozdult; teste szinte megroppant a hajlásban. Kristóf csodálkozva és kissé ijedten nézte; Albekker púpos volt, vastagnyakú, szélestenyerű, alacsony és visszataszító. Rettentően csúnya volt az inas. Borzas szemöldöke alatt zöldesen ás vizesen pislogott a szeme, színtelenül, mint a kocsonya. Haja kócosan meredezett a magasba, széles arca, kiálló járomcsontjai valamilyen elfojtott, alamuszi gonoszságról tanúskodtak, s Kristóf hátán végigfutott a hideg. Irtózatos erő lakott a szolgában, olyan fölösleges, önmagát emésztő erő, mint egy tűzhányóban; s most, hogy lehajolt és összeszedte a szíjat, mellyel a bőröndöket cipelte az imént, izmai reszketőn játszottak a bőr alatt, s mozdulata olyan túlzott és nevetséges volt, mintha dunyhát emeltetnének óriásdaruval. Albekker fölegyenesedett, s Kristóf félszeg zavarral látta, milyen leplezetlen kíváncsisággal figyeli őt a szolga, hogyan méri végig, mint vetélytársat vagy ellenfelet, komoly arccal, hosszú karját zömök combja körül lógázva, akár a majom. „Quasimodo - gondolta -, Quasimodo, a toronyőr." És elfordította szemét. Vissza