Apapa regénye

Fülszöveg

Volt egyszer egy apapa, aki nem akarta, hogy a feje köré glóriát szerkesszenek és megmaradjon szobornak a sifonéron - mondja szerelmetes hőséről az író. Legendafürkész útjának egyik állomásán Kárót, a múzeumi famulust szólaltatja meg: "... a Gazda mindenkire veszedelmes hatással volt, tekintet nélkül az illető nemére. Személyes varázsa alól senki se tudta kivonni magát, legfeljebb, ha kilépett az erőteréből, akkor értékelte át az eseményeket zúgó fejjel és a másnaposság rossz szájízével. Talán a lebírhatatlan közvetlenség volt a Gazda titka.... mindenki úgy érzete, hogy egyedül csak neki beszél, hozzá szól, s mindebben az volt a legcsodálatosabb, hogy mindvégig megmaradt magányos embernek. A közvetlensége tisztán művészi természetű volt, ... Minden pillanata elsikkasztott remekmű, s a tehetsége csak ígéret. Egy be nem teljesült álom. És maga után hagyta a szomjúságot."
Apapa vonzó, tünékeny személyisége átsugárzik az időn is, igaz, Faustát, a táltos lányt ő maga is segítségül remélte ehhez. Harminc éve kedveskedik, csábítgat, hogy együtt írjuk meg a regényét, amit ő megírt ugyan, csak részletekben, széthagyogatta a levelezésében, de mégiscsak maradtak hézagok, amiket nekem kellett kitöltenem. Fausta pedig odahajolt apapához, hogy ne csak lássa, de szagát, ízét is érezze életének. Nem tehetett mást, hiszen ő nemcsak dédunokája, hanem írói tehetségének örököse is. Apapa, Móra Ferenc szívesen vesz részt a csodaidézésben, a mesehántásban. S hogy ne valami kontár munkát végezzek, apapával gyakran beszélgettünk. Mentünk az úton és beszélgettünk. Végigsétáltunk az évszázadon. Sétálgattunk a parádés nyilvános létben, hol a történelem felleghajtójában, hol az irodalom felemás pár kalucsnijában, hol a magánélet házikabátjában. Szegődtetett és elcsapott útitársak kíséretében, akik minduntalan beleszóltak a beszélgetésünkbe. Így született ez a regény, s remélem, ha apapa elolvassa, nem ítél engem a XII. század költőinek sorsára, akik táblákra krétázták fel a verseiket, s büntetésképpen a rossz verset saját nyelvűleg kellett nekik lenyalni a tábláról.
Apapa örül majd ennek a regénynek, mert életre kelt általa a legenda és a valóság, a mesévé valóság, a mesévé varázsolás oka és módja. Egy tündéri, megfoghatatlan, környezetében meleg fényű Napként sugárzó ember lesz személyes ismerősünk, akinek élete a csodálatos nők, különös barátok között zajlik.
S örül majd annak is, hogy a saját gazdag képiségű, könnyes-mosolygós humorú, ízes beszédét hallja valami nagyon modern szókinccsel és iróniával ötvöződni. Szerénysége nem engedné, hogy kimondja: büszke kései utódjára, akinek első regénye ritkaság a maga nemében. Mélyen szeretetteli attitűdje és a korszerű epika eszközeinek egybesimulása, szemléletes stílusa, eredeti látásmója teszi azzá, és a hősével, Móra Ferenccel való nagyfokú azonosulása, az az írói ábrázolásmód, ahogy ezt a szellemi-lelki-nyelvi hagyományőrzést szervező elemként építi be írásába.
Ebben a sajátos négykezesben Fausta Móra legkedvesebbje, s Móra Faustának a nagy titok súgója. Vissza