Második kiadás, puhafedeles változat(L'Harmattan-Könyvpont közös kiadás)Több száz oldalas besúgói jelentésekre alapozva írtam meg apám sorsát, akivel 1957-től 1971-ig úgy bántak a titkos tartótisztek ügynökeiken, besúgóikon keresztül, ahogy rendes regényíró nem bánik a figuráival. Apám ugyanis visszautasította azt, hogy spicli legyen. Ötvenhétig általánosiskola-igazgató volt, aztán segédmunkás, majd tanító. Két bűne volt: magyar volt, és keresztény. Hogy egy kisvárosban kisemberek kiskocsmában kisfröccsöt isznak, vajon miért lehet érdekes a politikai belső elhárítás számára, ezt a gyerekeim és unokáim csak akkor értik meg, ha nemcsak világtörténelmi helyzetbe helyezem az egészet, de kultúrtörténeti kontextusba is. A múlt század már történelemnek számító hatvanas éveiről van szó, amelyben az akkor fölnövő nemzedék még némi szabadság illúziójában is ringatta magát, igaz, nem sokáig. Az ügynök a kádárizmus szimbóluma, szinte kifejezője volt lényegének. Derűlátó vélekedés szerint minden negyvenedik állampolgár, a szofisztikált elnyomást kiépítő rendszerben, besúgó volt. Vagy pénzért, vagy karrierért, vagy zsarolás hatására (és itt nagyon széles a skála), vagy - mert ilyen is volt - önként és dalolva. A jelentésírók följelelései gyakran magukon viselték a sietség, a gyors megfelelni akarás nyomát. Ilyenkor jobban megnyomták a tollat, hadartak az előadásban. Nem tudták, de éppen a jólértesültséget túlhajszoló, apró jelek buktatják le őket. Így azonosíthatók végül.Nem tudtam, hogy bennem egy rendőr szunnyad. Ami ebben a könyvben felébredt. Elfelejteni nem fogom. Azt se, hogy a paradicsomszósz vérből volt a levesben főtt hús mellé a kádári paradicsomban, csak nem vettük észre.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.