Anyukám képeskönyve

Előszó

K. Lukáts Kató századunkkal egyidőben született, 1900-ban. Nemrégiben azt panaszolta nekem, hogy most kénytelen-kelletlen „öregül" tanul, vagyis igyekszik tudomásul venni azt, hogy az idő múlásával fürgesége, szeme látása, keze vonásának finom biztonsága már nem a régi. Elhittem neki, mert mindig igazat mond, de mégis csodálkoztam. Majd harminc éve ismerem, s az én szememben alig változott. Sebes beszéde, csipkelődő humora, csapongó történetei, amelyek sosincsenek híján a csattanónak és a bölcs tanulságnak, mit sem változtak. Csak szőke haja vált ősszé.
Csak emlékei váltak korunk művelődéstörténetének részeivé. S noha nincs már mellette férje, tanítómestere: Kaesz Gyula sem, Lukáts Kató megőrizte az együtt töltött évtizedek minden szellemi kincsét, minden meleg emberségét. Egy kis szoba az otthona. A bútorokat Kaesz Gyula építőművész tervezte, minden tárgy művésztársak, barátok emlékét őrzi, csakúgy, mint a könyvespolcon a rengeteg dedikált kötet. Saját munkáit a szekrények mélye rejti. A csokoládésdobozok finom rajzaiban még nagyszüleitek gyönyörködtek, a sok-sok képeskönyv, mesekönyv rajzait anyukátok őrizte meg, ha másként nem - emlékezetében. Ezeknek a régi képeskönyveknek, mesekönyveknek a rajzaiból válogattunk most össze egy kötetre valót, hogy egybegyűjtve, egyetlen szép képeskönyvben nyújtsuk át a kisebb-nagyobb gyerekek, s az anyukák, a nagymamák örömére. Vissza