Anyuka tündérmeséi

Előszó

Részlet a könyvből:

Hetednapja ült már az édesanya a gyermeke betegágyánál és minden pillanatban attól remegett, hogy meghal a kicsi. A kisfiú már alig lélegzett, sápadt kis arcában csak a szeme égett, lázas-fényesen. Az ajtón halkan kopogtak, majd belépett egy rongyos kis öregember, aki egész testében didergett. Mert tél volt, kegyetlen, fagyos tél és a szél besüvített még a szobába is. Az anya megsajnálta a rongyos kis öregembert, teát főzött neki, aztán leült melléje. Az öregember szótlanul kiitta a teát és szúrós tekintettel nézett az ágyban fekvő kis betegre. Az anya rámutatott a gyermekére és megkérdezte az öregembert:
- Mit gondolsz, te öregember, meggyógyul az én kisfiam? A jó Isten nem lehet olyan kegyetlen, hogy elvegye tőlem!
Az öregember, aki maga volt a Halál, nem felelt semmit, csak felvonta a vállát. Az anya lehúnyta a szemét és nehéz könnycseppek hulltak végig az arcán. Aztán, mert már hetednapja virrasztott a kisfia mellett, egy pillanatra elaludt. És a következő pillanatban, amikor felébredt, már üres volt a kis ágy, s a falon függő óra, amely eddig ketyegett, most mozdulatlan volt.
A szegény asszony felugrott és kirohant a fagyos téli éjszakába, a gyermeke után. Nagy, csillagos hópelyhek szálltak a csendben és amint ment, dideregve, feketeruhás öregasszonnyal találkozott. A feketeruhás így szólt hozzá: - A halál volt nálad, elvitte a kisfiadat! Ő sebesebben jár, mint a szél és akit elvisz, azt sohasem hozza vissza!
- Mutasd meg az utat, amelyen ment! - könyörgött az anya - és én utólérem őt! Vissza