Anyegin

Előszó

Részlet az utószóból:
"A magyar közönség olvasmányai között - hacsak Shakespeare drámáit nem ide számítjuk - aligha akad még egy idegenből fordított költői mű, amely az évek során ennyire magyarrá, ennyire a sajátunkká lett volna, mint Puskin verses regénye, a Jevgenyij Anyegin. Sok-sok nevét, fogalmát jegyzettel kell magyarázni, mégis jobban tudjuk feledni, mint máskor, hogy fordítást olvasunk. 1866-ban először adta ki magyarul Bérczy Károly, aki németből kezdte fordítani, s éppen a mű varázsától elragadtatva tanult meg aztán a nagy munka közben oroszul, és az Anyegin száz esztendő alatt annyi kiadást ért meg nyelvünkön, hogy irodalomtörténészek, bibliográfusok számítása szerint a verses művek sorában csak Petőfi munkái vagy Toldi versenyezhettek vele népszerűségben. Már 1879-ben ezt írja róla a "Koszorú" című folyóirat cikkírója: "Anyeginért évek hosszú során át ostromolják az antikvárisokat". (Igaz, Arany János még 1855-ben levélben figyelmezteti egy volt tanítványá: "Olvassa Puskint és Lermontoffot szorgalmasan.") Főképpen a múltszázadi olvasók közül sokan tudták betéve a nagy költemény legszebb részeit, Tatjána levelét pedig régebben szinte nem lehetett nem tudni a gimnazista lányok körében. A mű hatása nemcsak az olvasókon, a magyar írók reagálásán is lemérhető. Példája nyomán meghonosodott múltszázadi irodalmunkban a verses regény műfaja, és élt még a század elején is; e műfaj szinte mindegyik termékén - köztük a legsikerültebben, Arany László Délibábok hősé-n - világosan felismerni az Anyegin nyomait. De minden írónknál jobban tanúskodik a Puskin-rajongásról Krúdy Gyula, aki a költőt "még a nőknél is jobban szereti", s akinek regényhősei éjjel, nappal az Anyegin-t bújják."Anyegin! Tán csak azért volna jó még egyszer ifjú tanulónak lenni, hogy az elhagyott liget padján, kivésett női szívek és névkezdőbetűk között először olvassuk ismét Anyegin Eugént! Moszkvába utazni, és a balettnek tapsolni, Tatjána levelét venni, és a Néva partján sétálni! Mindnyájan Anyegin Eugének vagyunk ifjú korunkban. És Lenszky bús sírhalmán ugyan ki nem könnyezett?" - lelkesedik Krúdy kedvenc hőse, Rezeda Kázmér.
Nagy művek sorsa, hogy minden kor másképp olvashatja ki belőlük a maga gondolatait, ezt történt a századvég, a századelő Magyarországán az Anyeginnel is. Rajongtak érte, betéve mondogatták, sok összefüggése mégis rejtve maradt az olvasó előtt. Azért szerették, ami érzékeny és érzelmes volt benne - Bérczy fordítása is ezt hangsúlyozta főképp -, s rajongó csondálkozással szemlélték az ismeretlen orosz élet megannyi vonzó képét, de a mű giazi jelentőségére kevesen gondoltak." Vissza