Előszó
Az anyanyelv a lelkünk lényege. Ábrákkal, hieroglifákkal, piktogramokkal elmesélhetünk vadászatokat, dörgő „vad seregek" támadásait. De a nyelvet kellett megfejteni a Gilgames-eposz ékírásos...
Tovább
Előszó
Az anyanyelv a lelkünk lényege. Ábrákkal, hieroglifákkal, piktogramokkal elmesélhetünk vadászatokat, dörgő „vad seregek" támadásait. De a nyelvet kellett megfejteni a Gilgames-eposz ékírásos agyagtábláinak olvasásához, miként a rosette-i kő görög mondatai adták meg a kulcsot az egyiptomi gondolkodás megértéséhez. Hiszen az anyanyelv, a nemzet nyelve nem azzal azonos, amit képi formájában rögzít. Az anyanyelv, akár az anyaföld vagy az anyatermészet, fölénk kerekedő, s létünk lényegének olyan tartozéka, mint csontjaink és vérünk, vagy a belélegzett levegő. Mi, magyarok jól tudjuk ezt. Több mint két évszázada, hogy Johann Gottfried Herder híres-hírhedt jóslatát a magyar nyelv eltűnéséről papírra vetette, azóta nem szűnünk meg félteni nyelvünket. A nyelv az, amely kultúránk, nemzetünk határait kijelöli. Nyelvünk romlása egyben nemzetünk romlása. „Ki tud magyarul? - tépelődik Illyés Gyula Magyarok című könyvében. - Ki ismeri még a magyar nyelv szellemét, képzeletét, külön alkatát, amely jogot ad neki, hogy megmaradjon?" Vagy idézzük száz évről korábban Aranyt? „A magyar aristocratia a thereziai kor hatása előtt igazi aristocratia volt: azaz a nemzet java, színe, lángja, nemcsak érzésben, tettben hanem nyelvben is. A két elsőre sohasem volt kevesebb panasz, mint ma, a harmadik iránt ami volt, elmúlt, és ujjongva hirdetjük a főnemesség nyelvbeli magyarosodását. Igaz-e ez oly mértékben, mint ők maguk hiszik és amint mi bókoló üdvözléssel elfogadjuk? Bírják-e a nyelvet minden csínja-bínjával, amint az magyar észjárással meg van teremtve? Vajha igennel felelnénk: de a tapasztalat nem mutat ily örvendetest. Példájuk után egy idegenszerű magyar nyelv képződik, mely nem egyéb, mint a német, angol stb. kifejezések szolgai fordítása. S ha még csak magok beszélnek, szenvedhető volna, szenvedhetőbb, mint míg idegen nyelvet beszéltek. De a majmolok hada utánuk indul: azt tartja szépnek, helyesnek, amit X báró, Y gróf járatlanságból mond: s így terjed a rossz felülről lefelé, a magyarul beszélők minden osztályára, le a cselédségig... Hogyan legyen főuraink és az ő nevelési módjukat utánzók gyermekeinek egy határozott anyanyelve? Ez teljes képtelenség."
Vissza