Előszó
"A nyelv a tudósnak ereklye, az írónak hangszer, a hírlapírónak fegyver. Közös érdekünk, hogy ez az ereklye minél tisztább, ez a hangszer minél zengőbb, ez a fegyver minél fényesebb és élesebb...
Tovább
Előszó
"A nyelv a tudósnak ereklye, az írónak hangszer, a hírlapírónak fegyver. Közös érdekünk, hogy ez az ereklye minél tisztább, ez a hangszer minél zengőbb, ez a fegyver minél fényesebb és élesebb legyen" - írja Kosztolányi Dezső.
S mit jelent a nyelv a nevelő számára? Nemzeti múltunknak nemzedékről nemzedékre hagyományozódó ereklyéjét, amelynek megbecsülésére kell nevelnie tanítványait. Olyan hangszert, amelynek tisztán csengő hangjával gondolatokat és érzelmeket ébreszt növendékei lelkében. De fegyverként is használja a nyelvet hivatásénak minden frontján: az oktatás és a nevelés céljainak megvalósításáért vívott küzdelmében. A nevelő mesél és magyaráz tanítványainak, kérdezgeti őket, feladatokat tűz ki számukra, és javítja dolgozataikat. Tanácsokat, utasításokat ad nekik, dicséri, bírálja magatartásukat, teljesítményeiket. Mindezek során: szól hozzájuk, ír számukra, és meghallgatja beszámolójukat, értékeli írásbeli munkájukat. Kell-e indokolni a nevelő anyanyelvi kultúrájának jelentőségét?
Ha a nyelv a nevelő számára ereklyét, hangszert és fegyvert egyaránt jelent, munkájának eredményessége bizonyára nem kis mértékben függ attól, mennyire ismeri ennek az ereklyének az értékét, hogyan szólaltatja meg ezt a hangszert, hogyan használja ezt a fegyvert.
Az iskolában a tudományok alapvető tételeit tanítjuk, a társadalmi együttélés követelményeit ismertetjük. Igaz ismereteket, világos összefüggéseket tárunk a tanulók elé. Hogy megértik-e, hogy befogadják-e, az attól is függ, hogyan beszél a nevelő.
Vissza