Anyám címére

Előszó

Kedves Mutterkám, bocsássa meg, hogy a nyilvánosság előtt írok Magához levelet. Nem azért választottam ezt a formát, hogy hivalkodón világgá kiabáljam érzéseimet, de úgy vélem, felesleges lenne borítékba zárnom soraimat, melyekben szeretetemet és hódolatomat óhajtom kifejezni. Mindkettőt megérdemli tőlem, mint senki jobban ezen a világon. Nem mondom, hogy a szívem csordultig érzelemmel s hogy könnyek buggyannak ki a szemeimből, nem mondom - hiszen sokkal különösebb anyagból faragott bennünket a Teremtő és sokkal keményebbé, szívósabbá edzett bennünket az élet, semhogy az ilyen vizenyős ellágyulások és felelőtlen szavak illenének hozzánk. De mégis, alig tudom magam megtartani régi kereteim között és régi szokásaimban. Ügy látszik, akiket az életbajok annyira összeszoktattak mint minket kettőnket, azokat a tér- és időbeli távolságok nem választják el egymástól. A közös mult, ami annyira színtelen volt, virágba szökken, mintegy varázslat alatt élünk emlékeinkben, az indulat türelemmé enyhül s a türelem jósággá nemesedik. emlékszem rá, mikor elbúcsúzott tőlem, már ott állt a vonat lépcsőjén és még mindig nem tudta magában elhatározni, hogy megcsókoljon és én sem csókoltam meg. Nem volt erőm hozzá, hogy egy aranyival előbbrelépjek. Aztán láttam, hogy oda álla a vonatfülke ablakához, a függöny rései közül néz ki rám ebben a pillanatban mennyire más volt, mint amilyennek eddig ismertem. A láthatatlanul szenvedő ember kemény összefogott vonásai egyszerre, mintha megolvadtak volna. Fakó és összegyűrt volt és könnyezett, tíz és száz könnycsepp csordult ki egymásután a szemeiből. És én is milyen lehettem akkor? Lemálott rólunk a szegények gőgje, kihullott belőlünk a gyarló szemérem félszegsége s megcsókoltuk egymást. Úgy, ahogyan az anya a fiát és a fiú az anyját csókolja meg. Évtizedek óta először és ki tudjja, nem utoljára-e? Vissza

Fülszöveg

Az ötvenéves Kassák
Az egyik munkálkodik, a másik használ veszi.
Kassák egész életében a munkálkodó volt.
Mikor a kemény vasrudaktól áttért a vékony, kis acélhegyre, a tollra bízva életét és életének jelentőségét, még bizonnyal nem álmodta, hogy az emberi erő által megtalálható legnehezebb és legkeményebb matériával fog foglalkozni: a szegénységgel.
Kassák Lajos, mint író a szocialista mozgalomig még fel nem emelkedett, képesítetlen munkásrétegből lépett elő s minden munkájában sokkal inkább képviseli a proletariátust, mint a szakszerű és győzelmes szocializmust. Ez emeli őt fölibe magának a szocialista elvnek, rétegnek és tudománynak.
Minden író a nagy lelki aktust hordja magában egy életen át: egyik mindörökre eljegyezte magát a dzsentrivel, a másik a szocializmussal. De ahol az írónál rétegváltozás történt, mihelyt megkaparod a felszínt, beláthatsz az igazi énjébe. A leggondosabb maszkirozás mellett is spiszbürger marad, aki annak született és proletár, aki proletár gyerekként vette észre először az életet.
Kassák a magyar proletártömegnek lelkéből lelkedzett fia s ötvenéves korára szentebből az, mint valaha. Vissza