Anyák napjára

Előszó

Május első vasárnapja van, mindenki tudja, hogy ilyenkor az édesanyákat ünnepeljük. Megpróbáljuk a lehetetlent, megköszönni mindazt, amit értünk tettek, megköszönni önzetlenségüket, áldozathozatalukat. Olyan ünnep ez, amelyet, jöjjön akármily változás is, nem lehet elsöpörni. Hiszen értéke túlnő mindenféle társadalmi konvención, túlnő a politikán. Mindenki ünnepel. A gyerekek az édesanyjukat, az édesanyák a nagymamákat, és ha van, aki már nem lehet közöttünk, őt is ünneplik egy szál virággal a temetőben, egy kedves emlék felidézésével a szívekben. Fontos tudni ezt minden anyukának, ha már megfáradt is, életunt; hogy szeretik, s ezen a napon rá is gondolnak, miatta is állnak sorba a virágboltokban, miatta is tanulják sok-sok estén át a verseket.
Ezen a napon megtelnek az iskolák izgatott anyukákkal, nagymamákkal. A gyerekek a kulcslyukon át lesik, megjött-e már Ő, s miután megpillantják, izgalmukban sokszor még a már többször, tanár néninek is sokszor felmondott verset is elfelejtik. Ilyenkor a verset magukban mormolva mennek ki a színpadra, és miután hiba nélkül elmondták a versüket vagy szerepüket (amit anyuka sokszor már nagyon jól ismer az otthoni gyakorlásból), boldogságtól sugárzó arccal futnak átadnia virágot.
Gyerekfejjel azt hiszik, a dicsérő szavak a szépen elmondott versnek szólnak, pedig ennél sokkal többet hordoznak magukban, az anyai szeretetet. Vissza