Antonín Slavícek csehszlovák festőművész kiállítása

Előszó

A tájképfestészetet a múlt század utolsó évtizedeiben Közép-Európa-szerte általában a neoromantika és a jelentéktelen „költői naturalizmus" jellemezte. Abban az időben, amikor Franciaországban már javában virágkorát élte az impresszionizmus. A közép-európai tájképfestészet felfrissülése tehát múlhatatlanul szükségessé vált, és a cseh művészet részese volt ennek a megújulásnak. Az új romantikus Julius Marak iskolájában, növendékei körében kezdett tért hódítani a szabadtéri világítás-problémákkal való foglalkozás, a széles távlatot nyitó, világos térkomponálás. Marak tanítványai azonban alig jutottak túl ezeken a művészetszemléleti határokon. A legtehetségesebb növendék, Antonín Slavícek számára mégis ez a környezet adta az első impulzust, hogy gazdagon teljesíthesse nemzedéke korszerű küldetését.
A művész szülőhazája, Prága, ez idő tájt - a pályakezdetkor - még alig nyújtott lehetőséget, hogy a fiatal festő kora haladó művészeti áramlataival megismerkedhessék. A Mágnes Képzőművészeti Egyesület fiataljai majd csak később - századunk első évtizedében - fordulnak élénk érdeklődéssel a külföldi irányzatok felé. Antonín Slavícek ekkor azonban már a maga önálló, modern-realista útján haladt és egyéni hangú impresszionistává érlelődött. Természetesen a művészi formálódás útja nem volt egyenes, egyértelmű. Sokszor kanyarodott el eredeti irányától, vagy más utak keresztezték. Vissza