Előszó
Az előadónak arra kell törekednie, hogy megrajzolja Csehovnak mint az orosz kritikai realizmus utolsó nagy képviselőjének igazi írói arcképét. Meg kell változtatnia azt a közönségünk körében élő Csehov-képet, amelyet olyan tekintélyes írók és esztétikusok alakítottak ki, mint Benedek Marcell, Kosztolányi Dezső, Szerb Antal és Trócsányi Zoltán.
Benedek Marcell szerint Csehov a vázlat művésze, a fölényes, kissé kesernyés humor mestere, akit egy ideig szinte értékén felül ünnepelt Európa. Kosztolányi Dezső Csehovban a kis fátyolos rajzok, a csöpp elbeszélések óriásmesterét látja. Csehovnak - szerinte - nincs "új" stílusa, nincs "akarása" és "meglátása". Darabjainak háttere, lényege a természet. Mondanivalója: minden elmúlik, változik, semmi sem oldódik meg. Mikor ezt bemutatja, nem foglal állást. Nincs benne semmiféle állítás vagy tagadás, védelem vagy vád. Szerb Antal szerint Csehov impresszionista művész, aki odavetett könnyű vonásokkal rajzol leheletszerű, elfutó és elfutásukban megrendítő dolgokat. Novelláiban, sőt regényeiben és színdarabjainban is olyan csekélységeket mond el, hogy ha máskép mondaná, ha hiányoznék utánozhatatlan művészete, írása egészen jelentéktelen semmiség volna. Az orosz "minden mindegy" kifejezője, akinek életérzése szerint nem történik és nem is történhet semmi, mert életünk állóvíz, amelyre szürke eső esik. Trócsányi Zoltán 1947-ben megjelent "Az orosz irodalom kincsesháza" c. antológiájában így foglalja össze a Csehovról alkotott polgári felfogást: "A legnagyobb orosz humorista, az emberi szomorúság, a kis lelki tragédiák legfinomabb megérzője drámáiban, novelláiban. A városi polgárság, az "úri középosztály" életének megfigyelője, s mindennapi szomorúságának, unalmának, apró gondjainak lírai humorú megérzékítője".
A fenti Csehov-képek közös hibája az, hogy az írót kora társadalmi valóságától elvonatkoztatva, csupán formai sajátságaiban vagy valami elvont "élet"-hez, "természet"-hez viszonyítva mutatják be. Híven tükröződik bennük a kor impresszionista szemlélete. Csehov nagy népszerűsége, a csehovi humánum és gyöngédség kultusza ebben az időben örvendetes jelenség, bár sok esetben nem más, mint a polgári lelkiismeret elaltatása.
A mi Csehov-képünknek tudományosan megalapozottnak és konkrétnak kell lennie. Ezért kell belehelyeznünk írónkat kora társadalmi életébe, s így bemutatnunk életútját, művészi fejlődését és munkásságának néhány jellemző darabját.
Vissza