A jó gyilkos

Előszó

Részlet a könyvből:
Ebben az időben építette a Remete a házát. Fonz, a Willemin embere, az utóbbi időben minden nap Jan Deman kocsmájában ült, a cukorbeteg Janéban. Piktor Mári néni egy ócska házban lakott a Nol Bonk háza mellett, volt a házban még egy lakás, abban meg Pünköst Petykó lakott. Nol Bonk abban az időben fuvaros volt, többnyire turfát fuvarozott a turfabányából a faluba, ő maga is, - nagy, nehéz ember, - segített a szekeret húzni, a rúd mellett baktatva végig a falu utcáján, keresztül a mezőn és a turfaásás keskeny düllő útjain. Léptei együtt döngtek a hám rézvereteinek csörgésével, a szekér bakkanásaival és a kerekek döccenéseivel. Az égen pedig ott csüngött az eső. Az eső vagy a nap. Meg a nagy szelek.
Pünköst Petykó hetvenegyéves özvegyember volt. Felesége évekkel ezelőtt meghalt; korán vesztette el az asszonyt, de azért mindig jókedvű volt az öreg fickó, vígan élt ő egyedül is. Ezekben az években jött Hágából a faluba lakni Havé, az órás, öccsével és Celine nevű lányával. Később aztán elköltöztek. Akkoriban sok pletyka járta arról, hogy a Leunen hentes fia majdnem elvette Celinet. Na, az a Celine is jómadár volt! Utólag az emberek örülhettek, hogy a hágai család hamarosan elszelelt. Vissza

Fülszöveg

A jó gyilkos különös, egyszerűségében is démonikus története kitűnő írót mutat be a magyar közönségnek, mély és szuggesztív mestert, igazi írót, akire valóban érdemes felfigyelni s olyan regényt, aminő bestsellerekhez szokott korunkban ritkán akad. Anton Coolen neve csak nálunk ismeretlen. Művei régen átlépték már a holland nyelvterület határát s irodalmi értéküket Európa és Amerika egyaránt elismerte. A jó gyilkos francia kiadását Jean Giono elragadtatott, lelkes bevezetője ajánlotta a francia kritika és a közönség figyelmébe, mint igazi író művét, ki szokatlanul közel tud férkőzni az élet és a világ titkaihoz, velejükig ismeri az embereket, s írása, ha a holland paraszti élet keserű ízei vegyülnek is belé, egyetemes érvényű. Mit csodáljunk jobban Coolen művészetében? egyszerű embereinek súlyos, ösztönös, félig öntudatlan életét, sorsszerű hányódását, a természet erőivel való titokzatos összefonódását-e, vagy az író atmoszféra-teremtő erejét a gyilkosság és az erdei menekülés lenyűgöző hallucinációs jeleneteiben?, az alakteremtő készséget-e, mely a holland falu felejthetetlen figuráiban annyi örök emberi érzést rögzít meg számunkra, vagy emberszeretetét és heroikus reménységét-e, azt a jelenetet, melyben a jó gyilkos legyőzi önmagában az ösztönök kísértését? Akármelyik vonását értékeljük is jobban, az egész regény varázsos hangulata felejthetetlen lesz számunkra. Vissza