Antológia

Előszó

Részlet a könyvből:
...És látám, hogy a falon egy égi jel tűnik fel, de nem izzó, tüzes jel ám, hanem üszkös ... és látám, hogy nem azért üszkös, mert elégtek a deszkák, melyekre az égi jelenés föstve vagyon, hanem mert üszkösre vannak azok föstve... És látám, hogy leginkább egy torzó, melynek körvonala kirajzolódhatik belőle, de nem letört kő avagy márvány végtagok s fej hiányozának hibátlan szép testéről, hanem lefűrészeltettek azok durván, még mielőtt testére a hamvakat mázolta az alkotó. ... És látám, hogy fénylő sugarak esnek az égi jelre, de a hamu rajta nem porlik a fényben, hanem ragacsos ama hamu, mint a rücskös fekete iszap, el nem nyélé a fényt, de vissza sem veri, beleragad az, bele teljesen És látám azután, hogy a jel összeeszkábáltatott deszkákon sötétlik, amely deszkák olyanok valának, mint kikotort gyújtósok a kandallóból, avagy megégett tetőgerendák, hajópadlók, színpad-deszkák maradékai, avagy talán füstös mozdony szikrájától elszenesedett kormos vasúti tábla olyan síneken való átkelés előtt, amely sínek bizonyosan sehonnan sehová tartanak, és így az üszkös tábla is azt jelezi, nincs átkelés, a síneken túlnan is semmi vagyon. ... De látám akkor, hogy mindez hiábavaló tűnődése elmémnek, mert egy újabb égi jel tűnik fel az elhamvadt tetőlécek alatt, egy aranyló angyali nyíl, mely mintha arra buzdítana, hogy nézzek meg mindent másképp is, mikor már azt hiszem, tudok és látok és értek mindent. így fejemet elfordítva, miként a nyíl mutatja, mintha ájulás vagy szédülés döntene hanyatt-fekvésbe vagy álom nehezedne pilláimra és lefekünnék, és így nézém a képet tovább benne elmerülve ilyeténképpen. És akkor a képet fürkésző, bogarászó összvevegyült sokadalom szeme láttára látám így elfordulva egy elefánt alakját kilépni a sötétből, majdan egy elhajított kereszt formája tündöklik elő, mely mint egy nyiladék, hasíték olyan, s ezen surranna a fény kifelé a kép mögül, avagy talán e lapos kereszt az odaragadt fény formája. ... És mélység, és végtelen, tágas csarnok, és oszlopok labirintusa, álmok ősi templomi tere, és szent csarnok tárul fel, és a csarnok oszlopain fény dereng a homályban ... és látám az oszlopok láttán, hogy e szent templom végtelen mélységét üzeni eme égi jel, és a szemem, amely csupán csak keskeny felszakított rés, nyiladék, hasíték, mégis képes e tágasságot befogadni, mert belefér abba. Belefér még az is, ami a deszkákra föstve sem fér el. Vissza