Anthologia Latina

Előszó

Ötszáz éve állott már Róma és még nem volt irodalma. Polgárainak érdeklődését a vagyonszerzés és az élet józan beosztása kötötte le. Gyakorlatias gondolkodásuk elnyomta bennük képzelő erejüket s a művészi kifejezésre törekvő vágyat, pedig ezek nélkül irodalom nem fejlődhet ki. Ez a magyarázata annak, hogy vallásos énekeik, az elhúnytak dicsőítésére szolgáló gyászdalaik épúgy, mint lakodalmi dalaik és csipkelődő alkalmi fenekeik nem találtak olyan költőre, aki alkotó erejével irodalmi színvonalra emelte volna őket. Ehhez járul még az is, hogy maga a latin nyelv is darabos és nehézkes volt még, finomabb árnyalatok kifejezésére tökéletlen eszköz, melynek fejlődését kezdetleges és változatosságra kevés alkalmat nyújtó versük, az egyszerű tánclépésre énekelt versus Saturnius sem segíthette elő.
Nem is fokozatos belső fejlődés eredménye az az irodalom, melyet tanulmányaink folyamán megismerünk, hanem külső hatásé. A görög irodalom az, amelynek termékei felkeltik Rómában az érdeklődést az irodalom iránt, görög irodalmi művek utánzása formájában jelentkeznek az első kísérletek s lennek tulajdonítható, hogy a római irodalom nem más, mint a görög irodalom továbbfejlesztése. Római költők egymás után kezdik művelni azokat a műfajokat, amelyek a görögségnél bámulatos tökéletességre jutottak, az eposzt, a drámát, a tanító költeményt és részben görög hatás alatt fejlesztenek ki egy új műfajt, a szatírát. A fokozatos buzgólkodás eredményeképen azután a nyelv is lassanként hajlékonyabbá válik, a régi versforma teljesen kiszorul s átadja helyét a változatos görög formáknak. Vissza