Van-e jövőnk?

Előszó

Személy szerint én egyetlen könyvnek se olvasom el a bevezetőjét. Kit érdekel, hogy az író mit izzadt ki magából, miután a kiadó rákiabált, hogy írj egy tisztességes bevezetőt vagy előszót. Azután, ha a végén a könyv elnyerte tetszésemet, fellapozom azokat a részeket is, amelyeket eredetileg átugrottam, valószínűleg azért, mert sajnálom, hogy elfogyott az olvasnivaló. Ki tudja! Mindenesetre, ha olvasóim között van olyan, aki osztozik velem a fent leírt (rossz?) szokásomban, csak annyit tegyen meg, hogy a következő két bekezdésen valahogy még rágja át magát, utána nem bánom, lapozhat. A könyv három részre van osztva. Az első rész, aminek némi atyáskodással a „Felkészülés" címet adtam, felkészíti az olvasót a második rész olvasására. Az első részben olyan témák kerülnek kitárgyalásra, amelyeknek ismerete megkönnyíti a könyv második részében történő eligazodást, illetve eloszlat félreértéseket, definiál, és ezért egyértelművé tesz fontos dolgokat. Ebből következik, hogy a könyv témájának lényege a felkészülés olvasása nélkül is érvényesül, mert annak nem szerves része. A könyv második része „Sorsunk összetevői" elnevezés alatt végeredményben azt bizonygatja, hogy az emberiség jövője minimum kétesélyes, de lehet, hogy csak egy (azaz a rosszabb alternatíva bekövetkezése elkerülhetetlen). Nem vagyok derűlátó, de ez nem jelenti azt, hogy a tényeket megpróbálom elferdíteni. Sajnos a tényeknek erre nincs is szükségük. „Utózöngék" elnevezés alatt a harmadik részben tulajdonképpen a virtuális klimax decrescendóját élhetjük át. A végzetessé válható veszedelmek után az apróbb, túlélhetőek következnek, mintegy felüdülésképpen. Vissza