Antal - Lusztig gyűjtemény

Előszó

Részlet a tartalomból:
„A szenvedélyes gyűjtés önzéssel jár" A műfajról szóló egyik legőszintébb, s egyben legtalálóbb megjegyzést Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum legendás igazgatója vetette papírra 1934. január 30-án. Szomorú kötelességének tett eleget, mikor bevezetőt fogalmazott az Ernst Múzeum 48. aukciós katalógusa számára, mely a cégei vészes megrendüléséből pazar műtárgyainak kényszerű eladásával kiutat kereső Kohner Adolf kincseit tárta a közönség elé. Az erkölcsi feddhetetlenségét és kikezdhetetlen szakmai tekintélyét elbájoló közvetlenséggel egyesítő Petrovics nem a levegőbe beszélt: nem pusztán kora legjelentősebb mecénásaihoz fűződő évtizedes baráti kapcsolatai miatt tudta kitűnően analizálni a gyűjtők lelki karakterét, de annak okán is, hogy megbecsült minisztériumi közhivatalnokként - még igazgatósága előtt - tekintélyes, kifinomult ízléssel válogatott festményanyagot gyűjtött össze. Franciás ízlésű kollekcióját személyes kedvence, „festők festőjének" tartott Ferenczy Károly remekművei dominálták, ám Rippl-Rónai, Vaszary és Hatvany Ferenc életművét is kiemelkedő darabok képviselték otthonában, mely követendő mintát adott mindazok számára, akik egykor baráti látogatást tettek a két világháború közötti magyar társadalom talán legnagyobb hatású műértőjénél.
Petrovics idézett, halvány bírálatként is felfogható megjegyzése - kiköszörülve a látszólagos elmarasztalás élét - teljes egészében a következőképpen hangzott: „A szenvedélyes gyűjtés önzéssel jár, de báró Kohner Adolf gyűjtői szenvedélyében sohasem feledkezett meg nyilvános művészeti gyűjteményeink érdekeiről." Íme a találkozási pont, melynek kapcsán a két jeles előd, Petrovics és Kohner beszédes párhuzamba állítható tanulmányunk tulajdonképpeni főszereplőjével, Antal Péterrel. A köz érdekében tett gesztusaik egy cél irányába mutatnak: gyűjteményük ne maradjon pusztán magánpassziójuk szűk körben feltáruló gyümölcse, hanem a széles közönség elé kerülve épüljön be mindennapjainkba. Kohner Adolf esetében e nemes szándék páratlan művészi és anyagi értékek adományozásában, többek között Szinyei Pacsirtájának 1917-es felajánlásában öltött testet. Petrovics számos tiszteletet parancsoló ajándékozás után gáláns végrendeletével tett nagylelkűen pontot egész életművére... Vissza