Fülszöveg
Az író vallomása:
"1942-ben születtem nagyhalászon, bár Nagyhalász nem tart számon szülöttei között, mert nem adatott meg nekem az az emberformáló, jellemnevelő segítség, az egy földbegyökerezettség kötelező ereje.
Tizennyolc éves koromig hányódtam-vetődtem, emiatt felnőtté válásom - harminckét éves koromig tartott. Azóta választott-vállalt életem élem, és azt hiszem, még szerencsésnek is tarthatom magam ezért, mert sokan elhullottak már azok közül, akikkel zegzugos életemben hosszabb-rövidebb ideig egy úton jártam, és még többen alkudtak meg közülük úgy, hogy ez nem a maguk gazdagodására szolgál, hanem szegényedésére.
Bölcsészdiplomám van, de amit az írásról tudok, tanulmányaim ellenére és ellenében szereztem. 1975-ben jelent meg Hála című novellás kötetem.
Sok embert szeretek, akár ismeretlenül is, és voltak és vannak emberek, akik ismernek, és ezért vagy ennek ellenére bíznak bennem. Ezek a szeretetáramlások tartanak meg."
"Szűk az a köre az életnek, amely írásra késztet....
Tovább

"Szűk az a köre az életnek, amely írásra késztet.
Gondolataim, tanulmányaim, érzéseim és tapasztalataim sokkal nagyobb körben mozognak. Mégsem hiszem, hogy valaha is kilépnék e körből.
Korunkban minden érezni és gondolkodni bátor ember abba a kutyaszorítóba kerül, hogy az érzelmek elértéktelenedésével és a múlt etikáinak bukásával szemben maga kalapálja ki etikáját. Soha ilyen felelős önmagáért még nem volt az ember, soha ilyen lehetősége a nagyságra!
Az etika - ez volt már az első kötetem, a Hála tartalma is. De nem akárkik. Elvetem a feministák elveit és gyakorlatát, s a múlt megbukott etikáiból is csak az emberileg magas értékek megszüntetve megőrzését tartom lehetségesnek. A nőknek még rá kell találniuk a magukéra, s ez annál nehezebb, mert hiszen sosem volt saját etikájuk. Természetesen: maguk is egy férfi társadalom függvényei voltak, holott akár a férfi, akár a nő első az egyenlők között: ember.
S ezt egyre többen, egyre többször bizonyítjuk, asszonyok, társsal, gyerekkel, hivatással, elkötelezettséggel.
Ebben akarok segíteni másoknak és magamnak."
Anóka Eszter
Vissza