Előszó
Részlet a regényből:
Az asszony ott állt a nyitott ablakban, háttal az utcának, a férfi vele szemben ült a fotelben. Perc óta nem szóltak már, némán, kutatóan vizsgálták egymást. Az asszony,...
Tovább
Előszó
Részlet a regényből:
Az asszony ott állt a nyitott ablakban, háttal az utcának, a férfi vele szemben ült a fotelben. Perc óta nem szóltak már, némán, kutatóan vizsgálták egymást. Az asszony, Málnássy Anna, kimerült a hosszú vitában. A férfi, Kecskeméthy Elemér, a haragjával, meg a keserűségével küszködött.
Kint tavasz volt, bent a szobában csönd reszketett.
A férfi szólalt meg:
- Ez az utolsó szava?
Az asszony felelt, mielőtt meggondolta volna:
- Ez.
A férfi ismét elhallgatott. Nyomban rá érezte, ezzel az újabb hallgatással csupán megnehezíti a dolgát. Az asszony még azt hiheti, nem tud többé uralkodni magán és nem tud megbirkózni az indulataival. Felállott hát, csöndesen odament az asszonyhoz.
- Nézze, Anna, - kezdte, - legyen őszinte. Magyarázza meg ezt a makacsságot. Egyik szavával állandóan igent, a másikkal állandóan nemet mond. Erősítgeti, hogy rokonszenvezik elem, ugyanakkor hallani sem akar róla, hogy a feleségem legyen. Semmi kifogása nincs ellenem, nincsenek különösebb kételyei és aggodalmai velem szemben, eddig nem merült föl közöttünk és - engedje meg, hogy a megfelelő szót használjam, - e körül a szerelem körül semmi olyan mozzanat, amely bármely tekintetben is nyugtalaníthatná a lelkiismeretét, ennek ellenére szilárdan és meggyőzhetetlenül kitart először kimondott visszautasítása mellett.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal