Anna Margit kiállítása

Előszó

Részlet a könyvből:

"A közép-európai festészet sajátos összetettségét, egyértelmű stílusképletekbe való be nem sorolhatóságát, a művészi hatások és impulzusok különös keveredését, s mindennek ellenére az egyéni sors és az egyéni esztétikai döntés meghatározó szerepét manifesztálja Anna Margit oeuvre-je. A művészettörténeti elemzések és klasszifikációk mind némiképp félrevezetőek az 6 esetében, amennyiben nyugat-európai izmusokkal, iskolákkal operál a művészettörténész. Anna Margit művészete hihetetlenül egyéni preferenciákon alapul, ahogyan személyisége sem tűrt semmiféle behatároltságot, keretet, korlátozást. Művészetében megfért egymás mellett az expresszív drámaiság, a narrativitás, a szimbólumteremtő sűrítés, a tudatalatti tartalmakat közvetítő, de soha nem programszerű szürreálitás, a spontán festői improvizációknak szabad teret engedő játékosság , a friss dekorativitás és az elfogulatlan nyitottság a hétköznapok nem-művészi, populáris formatára iránt. Ami történetileg izgalmas és meglepő, Anna Margit festészete mindig közvetlen és autentikus maradt.
Művészetére jellemző a harmincas években a franciás szenzibilitás, amelyet a közép-európai élet konkrét tapasztalatai színeznek, egyénítenek. Az egyszerű, jelentéktelen pillanatnak adott hangsúly, a tovatűnő szép teljesség iránti szelíd hódolat festi bársonyos finomságúra ennek a korszaknak az intrieuijeit, csendéleteit, figuráit. A finom rezignáltság, az alig észlelhető rejtett szomorúság az ember örök önmagába zártságát és feloldhatatlan magányát sugallják, de nem tiltakozó, szenvedélyes, drámai expresszivitással, hanem bölcs lemondással,, megértő, sztoikus bőkezűséggel. Mégis minden ekkori festményében ott rejtőzik már egy másik hangulat: valamiféle nyugtalan, feszült, kutató lélekállapot, a bizonytalanság és az átmenetiség érzete. Mintha Anna Margit mindig is érezte volna, hogy az "Aranykor" csupán szellemi önvédelem, egy szép és érzéki álom, melyet az intellektuell teremt önmaga számára, hogy el tudja viselni a történelmet. Ez a bársonyos felületeket teremtő, Bonnard és Vuillard elegáns érzékiségét és rezignált hedonizmusát megidéző fiatal művésznő nem tud megnyugodni az interieurök puha, finom, védett világában, s a harmónián, a vágyott és teremtett harmónián túlra, egy másik valóságba tekint. Kutatja magában a mélyen megbúvó szorongató sejtéseket, a baljós előérzeteket, a szépséges és törékeny "Aranykor" múlandóságának tudatosulását. Különös sajátossága ennek a korszaknak a franciás dekorativizmus, a bonnard-os síkszerűség , a vattás érzéki felületek súlyos kolorizmusa és egy nyugtalanító közép-európai pszichologizmus együttélése.
Anna Margit és festőművész félje, Amos Imre ekkor meglehetősen rokon pályán haladnak. Ám míg Ámos festészetében nagyobb szerepet kapnak a szimbólumok, a képi allegóriák, addig Anna Margit mindig a konkrétból, a pillanatnyiból indul ki: talán ez ad művészetének ellenállhatatlan frissességet és hitelességet." Vissza