Anna Margit

Előszó

Részlet a könyvből:
Több évtizede ismerem és figyelem Anna Margit munkásságát. Tudom, hogy ezt barátságnak nevezhetem, de nem ez volt figyelmem lényege. Az érdekelt, amit csinál; egyéninek, önállónak, sajátos világnak tartom művészetét. Ez volt hozzákapcsolódásom oka, ezért jártam annyiszor a műtermében. Láttam megszületni egy-egy képet, láttam sorozatokat, szükségképpen ismerem munkásságának egyes korszakait. A látogatásokkal együtt jár az is, hogy nemcsak a képeket nézhettem, hanem beszélgethettünk mindenről, ami emlék, ami elszántság benne, ami alakította életét és gondolkodását. Tudom, hogy azok közé tartozik, akiknek felnőttként kellett megtanulniuk újra élni, mert katasztrófák szakították szét a múltat, mert volt idő, amikor a halál lehetősége mindennapibb igazság volt körülötte, mint a túlélés reménye. A fasizmus, a háború évei voltak ezek. Ennek az időnek szinte minden percét megőrizte, hiszen az újrakezdésnek nem feltétele a feledés, ha akarjuk amit ő annyira akart, hogy a tragikus múltra emlékezés művészetet kiteljesítő energia lehessen.
Nem monográfiát akarok róla írni, már csak e könyv terjedelem miatt sem. Csupán látogatás ez a műtermében, ahol annyit villantunk fel a múltból, amennyi az itt összegyűlt képek megértéséhez segít, s mivel zömében az utolsó évek alkotásait látjuk, bennük rejlik az elmúlt évtizedek minden tudása is. Jó időszak ez a látogatásra, mert rengeteget dolgozik, s az a derű és szomorúság, amely egyszerre alakítja minden képét, az a clownos vidámság, amely mögött elfér a keserűség, az az emberközeli művészet, amely a feloldhatatlan magányosságból születik: ezeken az új alkotásokon félreérthetetlenül, éretten jelentkezik. Mindezek már több évtizede meghatározták szemléletét, de most jelképekben, motívumokban, sőt témáiban is dúsítottabb, gazdagabb lett, összefoglalóbb. Vissza