Anna Karenina I-II.

Előszó

Tolsztoj regényeinek világirodalmi értékelése már régesrég egyértelmű. Három nagy regénye - a Háború és béke, az Anna Karenina és a Feltámadás - a XIX. század realizmusának legmagasabb csúcsa. A Tolsztoj által fölvetett társadalmi és egyéni problémák szélessége és mélysége, világ és emberábrázolásának páratlan intenzitása és az az izzó gyűlölet, amellyel az embert elnyomorító gonosz hatalmakat leleplezi, elemi erővel ragadja meg minden olvasóját. Bármily egyértelmű is Tolsztoj művészetének értékelése, bármennyire elismerték is nagyságát világszerte és így nálunk is, nem egy lényeges vonásában teljesen hamis az a kép, amely Tolsztojról a polgári világban él. S e hamis kép bizonyos elemei még a mi irodalmi köztudatunkból sem tűntek el teljesen.
Tolsztoj jelentőségének igazi alapjára és tartalmára csak a marxizmus-leninizmus esztétikája tudott rávilágítani. Lenin rajzolta meg Tolsztoj első teljesen hiteles képét, amikor különböző tanulmányaiban, feltárva Tolsztoj belső ellentmondásait, a misztikus vallási prédikátor helyébe annak a Tolsztojnak alakját állította, aki életművében az orosz parasztság felszabadulásáért vívott harcát tükrözi vissza és örökíti meg. Gorkij említi Leninről szóló visszaemlékezéseiben, hogy Tolsztojról beszélgetve, Lenin ezekkel a szavakkal fordult hozzá: "Micsoda sziklatömb, mi? Micsoda hatalmas ember! Ez aztán a művész, bátyuska... és tudja-e, mi még a bámulatos? Eddig a grófig igazi paraszt nem szerepelt az irodalomban." Vissza