Előszó
Részlet:
Mikor az árnyék nekiment a falnak és kettétörte,
Utolsó gondolata a csodálkozás volt,
Mert látta, hogy gazdájának
Nem fájt az összeütközés.
Akkor feltört benne a nagyszerű érzés,...
Tovább
Előszó
Részlet:
Mikor az árnyék nekiment a falnak és kettétörte,
Utolsó gondolata a csodálkozás volt,
Mert látta, hogy gazdájának
Nem fájt az összeütközés.
Akkor feltört benne a nagyszerű érzés,
Hogy felegyenesedve jár akár az emberek.
A falon megpróbált nagyobbakat lépni,
Meggyorsította hát lépteit és befordult a sarkon.
Akkor látta meg a gyereket, aki az orrát piszkálta.
Rávetette magát.
De elhibázta.
A fiú futásnak eredt.
Orrában érezte éretlen illatát,
Ő is futott,
De utolérni nem tudta,
A falon sok kiugrás és beszögelés volt.
Tudta hát, hogy ezentúl óvatosnak kell lennie.
Aztán becsöngetett egy kapun,
És megfojtotta a házmestert.
Később találkozott a rendőrrel,
Egy óra múlva pedig az árnyék nyomában,
Öt katona hevert holtan.
A nyomozókat csak akkor értesítették,
Mikor a hazafelé ballagó újságárus,
Megtalálta a meggyalázott kislány holtestét.
Az árnyék ekkor már nagyon erőtlen volt.
Fádtan vonszolta magát, nem tudta mit tegyen.
Bebujt hát egy borospincébe,
És mikor újra kettétört,
Csodálkozott.
Budapest, 1950. január
Vissza