Anikó regénye

Előszó

Részlet a könyvből:

Angelika nővér naplót ád Anikónak.
Március 20, vasárnap.
---és én egyedül maradtam az intézetben. Valamennyi leány kiment látogatóba, csak nekem nincs itt senkim. De lám, jól van ez igy: a vasárnap délutánok legalább egészen az enyémek. Angelika nővér sajnálkozva szokta megsimogatni ilyenkor az arcomat, mielőtt bevonul a cellájába ájtatoskodni s még vigasztaló szavakat is mondogat, pedig én igazán nem vagyok ilyenkor szomorú. Az egész heti lárma, nevetgélés után oly jól esik behúzódnia munkaterem sarkába egy-egy könyvvel - néha meg a gondolataimmal is. Ma egy könyvet se tudtam elővenni, mert mindegyiknél jobban érdekelt a magam története, amelyről tulajdonképen sohasem feledkeztem meg, de néha igyekszem elhitetni magammal, hogy értem is oly könnyedén küldik az internátusi meg a konviktusi dijat, mint a többiekért. Hogy én is olyan vagyok, mint a többi. De ma... ma ugy szorítja valami a szivemet! Anyámtól tegnap levelet kaptam, amelyet szórói-szóra ide írok:
«Drága, egyetlen leányom! Most vettem szerető soraidat és azok, hála a jó Istennek, egészségben találtak. Ezt neked is kívánom, drága leányom, édes reménységem! Mert már csak tebenned van bizodalmam a sok keserves csapás után. A pénzt pontosan küldöm, nehogy másképp nézzenek rád, amiért cselédsorba jutott az anyád. Most vacsora helyett pénzt kapok, azt is elküldöm. A lábam most is fáj, mert nehezen szokom meg a lépcsőjárást. Most többet nem irok. Tanulj szorgalmasan ezután is, hogy vénségemre meghúzhassam magamat nálad. Csókol anyád.» Vissza