Angyalok zenéje

Előszó

Részlet
,,Ott láttam őt ülni a nagy koszorúzápor között, a vershófuvatagban, mint egy ezeregyéjszakai bűvészt, halvány orczájával, mit hosszú hajzata beárnyal. Mit tudom én, milyenek voltak a koszorúk és a versek? én csak őt láttam és azontúl nem bírtam szemeimet levenni róla. A nagy földi lárma, emberi kiabálás után, melylyel a közönség magát a nagy bűbáj ellen biztosítani törekedett, a nagy mester egy intésére éjféli csendesség támadt. Annyira senkinek éreztem magamat, mint születésem előtt egy esztendővel. Most felnyíltak e hallgató szemek, a kéz egy halk intésére valami zengés támadt, valami olyan hang. a mit minden ember ért, pedig senki nyelvén sem beszél, látja, pedig alakja nincs: támadó hajnal, piros libegő felhőkkel, zöld bokrokon átvilágló napsugár, csengő hajnalharang, egyhangú csermely csörgése, döngő méhe hangja, égi szerafimok reggeli éneke fehér felhők között székelő úr zsámolyánál, a ki áldó kézzel mutat a föld felé, s hallgatja a csecsemőgyermek gondolatjait, kire szelíd anyaarcz mosolyog, kinek fülébe szárnyasvállú angyalkák susognak; bölcsőringás, dajkaének, gyermek kaczagása...
... Szerkesztő úr, ez ám a bűvészet, nem Boscóé; Boscó legalább, ha elbűvölte az ember ujjáról az aranygyűrűt, végül megint visszaadta; ha elkérte a zsebórát, ha megtörte a mozsárban, ha kilőtte a puskából, megint egész zsebóra lett belőle; de Liszt elszedte az egész közönségtől a szíveket, összetörte s vissza nem adta azokat. Hogy fog már majd annyi derék magyar ember szív nélkül járni-kelni a világban? Csak hát a magáét hagyná itten már cserébe..."

Jókai Mórt idéztük (Összes művei, Nemzeti Díszkiadás, 97. kötet: Életemből II. 326-329. o.J, számos, Lisztről szóló írásának egyikét (melyek megismerését feleségemnek, kitűnő Jókai-ismerőnknek köszönhetem). A magas piedesztálról, ahová Jókai Lisztet ültette, egy ízben maga taszította le őt, bizonyára sokak nevében, őszinte felháborodásában. Erre Lisztnek a cigányokról írott könyve adott okot. A ,,Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie" („A cigányokról és zenéjükről Magyarországon" Párizs, 1859) - egyenlőségjelet tett a cigányzene és a magyar zene közé. Mivel Liszt egyiknek sem ismerhette ,,tiszta forrását", azaz népi fundamentumát, szükségképpen nagyot tévedett. Az igazság megismerése szellemi örököseire: Vikár, Kodály, Bartók, Lajt ha nemzedékére várt. Jókai mottóul Vörösmarty ódájának első sorát választotta:
"Hírhedett zenésze a világnak!" Vissza