Ház Jeruzsálemben

Előszó

Részlet a könyvből:

"Pontosan emlékszem rá, hogy a zavargások mikor kezdődtek, mert azon a napon romlott el a telefonom, mindkét kályhám pumpája, és zuhogott az eső. Így hát egy hatalmas, szép, ám hideg lakásban ültem, a patióra vezető ajtó alatt már kezdett befelé csordogálni a víz, és még arra sem volt lehetőségem, hogy felhívjam Avit, az egyetlen embert, aki ilyesfajta nehézségekkel egy szempillantás alatt képes megbirkózni. Avi újította fel a lakásomat. Hat hétig tartott, ez idő alatt alapoztuk meg a barátságunkat. Ez a barátság minden általa felhúzott fallal, minden egyes kővel, minden felrakott csempével növekedett, és kisvártatva minden ecsetvonásából, a mennyezetről és még a falakról is ez sugárzott vissza rám. Mikor a munka nagyjával elkészült, nem kértem vissza a lakáskulcsot. Maradt még néhány elvégezni való apróság, és én azt mondtam neki, jöhet bármikor. Ez a feltétlen bizalmam jele volt, amit meg is értett. Visszatette a zsebébe a felém nyújtott kulcsot, azt mondta, hívhatsz bármikor, ha szükséged van rám, és elment. Avi arab - ma inkább palesztinnak mondjuk -, és tulajdonképpen Alinak hívják. Az Avi nevet az izraeliek számára használja, mint sokan a palesztinok közül, akik nekik dolgoznak. Az én bejárónőmnek például Intisar a neve, de ő Euphémiának hívja magát. A barátnői, akik a barátaimnál takarítanak, Mariának, Annának nevezik magukat, vagy ha nagyon mondénok akarnak lenni, akkor Margónak vagy Ritának. Mind Betlehemből jönnek és keresztény arabok. A muszlim arabok, akik a legalacsonyabb rendű munkákat végzik és nincs kapcsolatuk az izraeliekkel vagy a turistákkal - és ők a nagy többség -, megmaradnak eredeti nevüknél. Ezek sok esetben kimondhatatlanok, és talán ez is egyik oka, hogy a többiek új nevet választanak maguknak. Soha nem tudtam ennek a titoknak a végére járni, mert vannak dolgok, amikről az ember nem kérdezősködik. Vissza