Mérlegen a jövő

Előszó

Évekkel ezelőtt egyik könyvemet az alábbi mondattal zártam: "Az élet csak hetvenöt évesen kezdődik." Majd évek múltán, új művemen dolgozva, így korrigáltam szavaim: "Az élet csak nyolcvanévesen kezdődik." Pár évvel ezután, egy újabb könyvem kéziratának létrehozása közben a számot nyolcvanöt évre módosítottam.
Így kilencvenhez közeledvén ismét túl kellene licitálnom magam. Mégsem teszem azonban, mert arcátlanság volna azt állítani, hogy az élet kilencvenévesen kezdődik. Egyre világosabb számomra, hogy a következő évtized egyben életem utolsó szakaszát is jelenti.
Ezért nem megyek már a tőzsdére sem, pedig egész életemben ezt tettem, amikor csak olyan városban voltam, ahol erre lehetőségem adódott. Szívesen felültem a tőzsdézők beszélgetéseit, hogy megtudjam, mire készülnek, hogy én majd épp az ellenkezőjét tegyem. Ma már félek, hogy a Mindenható, amikor letekint a földre és éppen egy pillantást vet a tőzsdére, esetleg felfedezhet engem a sokaságban. "Micsodaaa? - gondolhatná. - A jó öreg Kosto még mindig itt van? Épp ideje, hogy feljöjjön hozzánk, itt is jó hasznát vennénk. Az öreg cimborák már alig várják, helye szabad a törzsasztalnál."
Egyébként nem is lehetne okom panaszra, mert a Mindenható mindig kegyes volt hozzám. Védelmezett még a legveszélyesebb helyzetekben is, pedig tőzsdésként számtalan ilyennek voltam részese, de az Úrnak köszönhetően sikerült mindet túlélnem. Az első pofont azonban érdekes módon nem a tőzsdétől, hanem a tőzsdén kaptam. Vissza