Pásztorének/Isabelle

Előszó

Részlet a műből:

Isabelle:

Gérard Lacase, akinél 189... augusztusában találkoztam Francis Jammes-mal, elvitt egyszer bennünket a quartfourche-i kastélyba, amelyből pár esztendő mulva már csak romok maradnak, meg a nagy, magányos park, ahol a tékozoló nyár kedvére pazalhatta kincseit. Semmi se védte a bejárást: sem a félig behányt árok, se a kidőlt-bedőlt sövény, sem a letépett kapurács, amely az első vállvetésre rézsútosan engedett. Fasornak sehol semmi nyoma; az elvadult pázsiton tehenek legelték, nagy-nyugodtan, a temérdek gazos füvet; volt amelyik ott hűsölt a kivagdalt csalitok mélyén; s ebben a vad burjánzásban alig-alig látszott már ki egy-egy ritkább virág vagy lombozat, a hajdani kertművelés türelmes maradékai, azok is félig fuldokolva a közönségesebb fajták között. Szótlanul követtük Gérard-t, elfogódva a pillanat, az évszak, a hely szépségétől s azért is, mert éreztük mindazt a gyászt és elhagyatottságot, amit ez a tobzódó bőség takart.

Pásztorének:

189... február 10.
A hó már három napja hull szüntelen, s eltorlaszol minden ösvényt. Nem is mehettem el R...be, ahol több mint tizenöt éve én látom el, havonta kétszer, a lelkipásztori teendőket. Ma reggel csak harmincan gyűltek egybe La Brévine-ben, a kápolnába.
E kénytelen zárkozottság legalább majd arra lesz jó, hogy a multba nézzek kissé s elmondjam, mint is vállalkoztam Gertrude felnevelésére.
Az a tervem, hogy megírok mindent, ami az ő fejlődését s formálódását illeti, - ezét a hivő lélekét, akit csak a szeretet s az áhitat kedvéért mentettem ki az éjszakából. Áldassék az Úr neve, hogy rám bízta ezt a feladatot.

Vissza