Open

Előszó

A vég
Kinyitom a szemem, és nem tudom, hol vagyok, vagy ki vagyok - nem olyan szokatlan - a fél életemet így töltöttem. Ez most mégis más érzés. Sokkal félelmetesebb. Sokkal egyetemesebb.
Felpillantok. A padlón fekszem az ágy mellett. Már emlékszem. Az éjszaka közepén költöztem le a földre az ágyból. A legtöbb éjszakán így teszek. Jobb a hátamnak. Pokoli kínszenvedést jelent, ha túl sokat fekszem puha matracon. Háromig számolok, aztán kezdetét veszi a felállás hosszú, nehéz procedúrája. Egy köhintéssel, nyögve az oldalamra fordulok, aztán magzatpózba görnyedek, majd a hasamra billenek. Most várok, várok, hogy meginduljon a vérkeringés.
Viszonylag fiatal vagyok. Harminchat éves. De úgy kelek föl, mintha kilencvenhat lennék. Három évtized a pályán sprintekkel és megtorpanásokkal, felugrásokkal és kemény leérkezésekkel. Ez után a testem már nem igazán azonos velem. Különösen reggelenként. Ennek következtében az agyam sem igazán azonos velem. Miközben kinyitom a szemem, idegennek érzem magam a bőrömben, ami nem újság, de reggelenként jóval erőteljesebb érzés. Gyorsan átfutok az alapvető tényeken. Nevem Andre Agassi. Feleségem Stefanie Graf. Két gyermekünk van, az ötéves fiam és a hároméves lányom. A Nevada állambeli Las Vegasban élünk, de jelenleg New York Cityben, a Four Seasons hotelben tartózkodunk, mert a 2006-os US Openen játszom. Az utolsó US Openemen. Sőt, valójában életem utolsó teniszversenyén. Hivatásos teniszjátékos vagyok, bár gyűlölöm a teniszt, gyűlölöm sötét és titkos szenvedéllyel, ahogy mindig is. Vissza

Fülszöveg

A sporttörténelem egyik legkedveltebb sportolója és az egyik legtehetségesebb ember, aki valaha teniszpályára lépett. De kevesen tudják, hogy Andre Agassi gyermekkora óta gyűlölte a teniszt. Még a bölcsőben biztatgatták, hogy csapjon az ütővel, később arra kényszerítették, hogy általános iskolás korában több száz labdát üssön el naponta. Agassi rosszul viselte az állandó nyomást, bár példaképpé vált, a belső konfliktusai határozták meg az életét.
Gyönyörű, felejthetetlen önéletrajzában Agassi elmondja konfliktusokkal teli élete történetét, olyan történetet, amely az önpusztítás és a maximalizmus között egyensúlyoz.
Érezzük Agassi félelmét, mikor hétéves gyerekként egész nap edz Las Vegasban, miközben erőszakos apja rögeszmésen figyeli. Tizenhárom évesen látjuk száműzöttként a floridai teniszakadémián, ahol úgy érzi, mintha büntetőtáborban lenne. magányos, riadt, kilencedikben kimaradt tanuló, aki oly módon lázad, hogy nemsokára az 1980-as évek bálványa lesz. Festi a haját, kifúratja a fülét, úgy öltözik, mint egy punk. Mire tizenhat évesen profi játékos lesz, új külseje a tenisz megváltoztatását ígéri örökre, ahogy a villámgyors ritörnje is.
Mégis, őstehetsége dacára, gyermekkorától küzdelmes az élete. Érezzük zavarát, mikor a világ legjobbjaival szemben veszít, és még nagyobb zavarát, mikor elkezd győzni. Miután három Grand Slam döntőn elbukik, végül megnyeri az 1992-es Wimbledont. Egy csapásra a rajongók kedvence lesz, és a média reflektorfénybe állítja.
Agassi csaknem fotografikus emlékezetével idézi fel minden kulcsfontosságú mérkőzését és minden emberi kapcsolatát. A teniszjáték belső világát és a hírnév külső világát még soha nem ábrázolták ilyen pontosan. A riválisai több nemzedékének - Jimmy Connors, Pete Sampras, Roger Federer - eleven portéi mellett Agassi beszámol rövid életű kapcsolatáról Barbra Streisanddal és rosszul sikerült házasságáról Brooke Shieldsszel. mesél önbizalmát aláásó depressziójáról, és a hibáról, ami csaknem tönkretett mindent, amit addig elért. végül felidézi látványos feltámadását, amely a hősies 1999-es francia nyílt teniszbajnokságon bekövetkezett visszatérésében csúcsosodott ki, és ő lett a legidősebb férfi versenyző, aki valaha a világranglista élén állt.
Tiszta, feszes prózájában Agassi megidézi hűséges bátyját, bölcs edzőjét, kedves trénerét, mindazokat, akik segítettek visszanyerni egyensúlyát, és végre megtalálni a szerelmet Stefanie Graf oldalán. Az ő nyugodt ereje inspirálta, hogy gerincproblémája okozta zsibbasztó fájdalmát túlélve pályafutása huszonegyedik és egyben utolsó évében is veszélyes ellenfél legyen. Mikor 2006-ban az utolsó versenyére kiállt, megdöbbentő metamorfózisáért ünnepelték, hogy nonkomformistából felelős gondolkozóvá, iskolából kihullott diákból a tanulás fontosságának szószólójává vált. És még nem fejezte be. A US Openen utolsó alkalommal bátran helytáll, aztán elmondja az egyik legmegindítóbb búcsúszót, amit sportarénában valaha is hallani lehetett.
Nyaktörő tempója és nyers őszintesége miatt az Opent évekig olvassák és dicsérik majd. A lelkes rajongók számára ünnep, de azokat az olvasókat is elragadja, akik semmit sem tudnak a teniszről. Agassi játékához hasonlóan, könyvében is az elegancia, a stílus, a sebesség és az erő új rekordját állította föl.
Andre Agassi professzionális pályafutása 1986-tól 2006-ig tartott. Gyakran állt a világranglista élén, nyolc Grand Slam egyéni bajnoki címet nyert, ezzel az örökranglista hetedik helyezettje, és egyetlen férfi versenyzőként ő nyerte meg a "Golden Slam"-et, a négy különböző egyéni Grand Slam versenyt, plusz az olimpiai aranyérmet. A Davis-kupán is az egyik legsikeresebb amerikai versenyzőz rekordját állította fel. Jótékonysági alapítványa, az Andre Agassi Charitable Foundation alapítójaként több mint 85 millió dollárt gyűjtött az Andre Agassi College Preparatory Academy, egy tizenkét osztályos charter iskola javára, amelyet a hátrányos helyzetű gyerekek javára hozott létre szülővárosában, Las Vegasban. Las Vegasban él feleségével, Stefanie Graffal és két gyermekükkel. Vissza