Elcserélt arcok

Előszó

„Gyakran látjuk, amint az égi hatalmak kegye óriási, természetes, de néha természetfölötti képességekkel árasztanak el egyes embereket, s néha egyetlen személyben oly túláradóan halmozódik fel a szépség, a szeretetre méltóság és tehetség " - ekként áradozik Vasari Leonardo da Vinciről akinek soha eléggé nem dicsérhető testi szépségén kívül minden cselekedetét szeretetre méltóság hatott át " Vasarinál megszokott az ilyen, vagy hasonlóan túlfűtött áradozás, de a testi szépségnek ilyen hangsúlyozására itt mégis fel kell figyelni, mintha szándékosan túlozná és felnagyítaná Leonardo testi tökéletességét. Sok esetben tapasztaltam, hogy Vasarinál ezeknek a túlzásoknak rejtett jelentősége van. Valamire rá akarja terelni a figyelmet, amit esetleg nem mondhat ki. Sokszor épp az ellentétét találjuk annak, mint amit csodálatosan szépnek ír le. Persze lehet, hogy Leonardo esetében nem kell hátsó gondolatokat keresni, mint ahogy a későbbi életrajzírók is ragaszkodtak a Vasari rajzolta képhez. Ez az „angyali szépségű" Leonardo arc épült bele a művészettörténelembe, az életrajzokba, és így él az emberek tudatában. Ez a Leonardo kép rögződött az én képzeletembe is Mereskovszkij regényes életrajzának olvasásakor és ezt a képet dédelgetem magamban ma is. Nem tudom elképzelni annak a zord, kegyetlen ábrázatú szakállas öregembernek, aki erről az állítólagos „önarcképről" néz rám. Nem, ez az öregember nem lehet ő, az angyali szép arcú Leonardo, mert az angyalok nem öregszenek meg. Mindig szerettem volna fiatalon ábrázolva látni, de ilyen kép - a hivatalos művészettörténelemben - nem ismeretes. Bár a művészettörténet ezt az „önarcképet" a leghitelesebbnek tartja, nem tudom belelátni azt az arcot, amelyet Vasari és az ő nyomán a későbbi életrajzírók ábrázoltak. Lehet, hogy öregkorára lehervadt róla mindaz a szépség és szellemi báj, amivel az egek ura ifjúkorában felruházta? Ez az „önarckép" állítólag 1512-ben készült. (Vöröskréta rajz, a turini Nemzeti könyvtár tulajdona). A hivatalos adatok szerint Leonardo akkor alig volt hatvan éves, tehát nem nagyon öreg, különösen ha figyelembe vesszük az életrajzírók által kihangsúlyozott rendkívüli testi erejét is: „Ki puszta kézzel lópatkókat hajlítgatott" - ebben a korban még jól bírhatta magát. Különben is ritka művész öregszik meg hatvan éves korára. Ezt azért hangsúlyozom, mert ha jobban megnézzük ezt az állítólagos önarcképet (1. kép), ez nem hatvan, hanem hetvenöt-nyolcvan éves, valóban aggastyánt ábrázol. Leonardo viszont - ha hihetünk az adatoknak - 1452-ben született, 1519-ben halt meg, tehát ekkor 67 éves volt. Az emberben már gyermekkorában kialakul, vagy helyesebben az iskolák kialakítanak egy katedra és nyomtatott betű iránti, szinte kritika nélküli tiszteletet, amely, valljuk be, kissé rövidlátóvá tesz bennünket. Vissza