Előszó
Az andragógiai szöveggyűjtemény első kötete egyetemi jegyzetként 1983-ban jelent meg a Tankönyvkiadónál. E jegyzet a külföldi szakirodalomból adott válogatást. Abból a szakirodalomból, amely nem jutott el Magyarországon az érdekeltekhez, mert kiadói kapacitás hiányában a felnőttoktatás-elmélet külföldi szakkönyvei, folyóiratai még fordításban sem jelenhettek meg. A 13 éve megjelent jegyzet így hiánypótló lehetett, és hasznosan egészítette ki az egyetemi, főiskolai oktatást.
Az azóta eltelt időszakban mindinkább érezhetővé vált azután egy újabb kötet kiadásának szükségessége. Nemcsak azért, mert időközben a szakirodalom sok új, érdekes eredményt hozott, hanem azért is, mert a felnőttoktatás gyakorlata is sokat változott. A változások egyúttal olyan problémákat vetettek fel, amelyekre a korábbi elméleti-módszertani irodalom még nem válaszolhatott.
Az is csakhamar bizonyossá vált, hogy a magyarországi felnőttoktatás korszerűsítése lehetetlen a szakterület nemzetközi eredményeinek ismerete nélkül. Még akkor is így van, ha a más országokra jellemző felfogások eltérnek a miénktől, s ezért nem könnyű az ott elért eredmények hasznosítása. Ennek ellenére felismerhetjük, hogy saját tapasztalataink értékelése is csak akkor lehetséges, ha figyelembe vesszük a felnőttoktatás szakirodalmában világszerte kiérlelt tanulságokat. Erre különösen akkor van szükségünk, ha a gyakorlat jelenségeit rendszerezni próbáljuk, s arra törekszünk, hogy feltárjuk azokat a törvényszerűségeket, amelyek meghatározzák a felnőttkori tanulástanítás folyamatait.
Talán remélhető, hogy ez az új válogatás segíti az olvasót mindebben, sőt abban is, hogy belőlük új következtetéseket vonjon le az elmélet és a gyakorlat továbbfejlesztésére. Az itt található szövegek többnyire szakkönyvek kiemelt részletei. A szöveg egyes részleteinek elhagyását három pont (...) jelzi; erre azonban csak ott kerülhetett sor, ahol a gondolatmenet folytonossága nem sérül meg. A régebben született tanulmányok közlését mondanivalójuk jelenlegi érvénye és súlya indokolja. Emellett azonban a válogatásnak törekednie kellett arra, hogy az újabb idők terméséből is mutasson be néhányat, figyelmeztetve az olvasókat a közeli múlt változásaira, s még kevéssé feldolgozott problémáira.
1996. május
A szerkesztő
Vissza