Coignard abbé véleményei/Epikur kertje

Előszó

Részlet:
"Bizonyára szükségtelen e helyen ujra elmesélnem Coignard Jeromos abbé élete folyását, hogy az ékesszólást tanitotta a beauvaisi kollégiumban, titkára volt a séezi püspök urnak, Sagiensis episcopi bibliothecarius solertissimus, ahogy sirfelirata mondja, aztán nyilvános irnok lett a Szent-Innocent sirkertben, végül pedig őre az Astaracianának, a könyvtárak e királynőjének, mely hogy elpusztult, örökkévaló kár. A lyoni uton egy Mosaide nevü kabbalista zsidó kezétől (Judeae manu nefandissima) lelte halálát, több félbeszakitott munkát és szép, bizalmas beszélgetések emlékeit hagyva maga után. Tanitványa, Ménétrier Jakab, kit más néven Nyársforgató-nak is neveznek, mert egy Saint-Jacques-utcabeli pecsenyesütőnek volt a fia, irásba foglalta különös létének és tragikus végének összes körülményeit. Iránta, kit jó mesterének szokott volt nevezni, e Nyársforgató élénk és gyöngéd csodálattal viseltetett. "A legkellemesebb elme volt - mondta róla -, ki a földön virágzott." Szerényen és hüséggel állitotta össze emlékezéseit Coignard abbéról, ki ugy éled ujra e munkában, mint Sokrates Xenophon Memorabiliá-iban.
Figyelmes, pontos és jóakaratu módján oly arcképet adott róla, mely tele van élettel és amelyet szerető hűség szinez. Olyan munka ez, hogy az embernek azokat a Holbein festette Erasmus-arcképeket juttatja eszébe, melyeket a Louvre-ban, a baseli muzeumban és Hampton-Court-ban lehet látni és amelyeknek nem lehet betelni a finomságával. Szóval: remekművet hagyott reánk.
Kétségkivül csodálkozást kelthet, hogy nem gondoskodott a kinyomatásáról. Holott pedig maga is kiadhatta volna, mert könyvkereskedő lett, tulajdonosa a Szent Katalin képé-hez cimzett Saint-Jacques-utcai könyvesboltnak, melyben Blaizot urnak a helyére következett. Talán, mert könyvek között töltötte életét, attól félt, hogy munkájával csak a nyomdafestékes papirnak azt a rémitő halmazát szaporitja, mely letünten penészedik az ódondászoknál. A Szajna partján járva, hol a kétgarasos ládában a nap és az eső lassanként szétporlasztja a lapokat, melyeket az örökkévalóságnak irtak, átérezhetjük ez elkedvetlenedést. Hasonlatosan azokhoz a kellőképen meginditó halálfejekhez, melyeket Bossuet, mint remetéhez illő játékszert, a trappei apátnak küldött, ez a látvány is alkalmas oly tünődések gerjesztésére, melyek iróemberrel megértetik az irás hiábavalóságát. Ami engem illet, merem mondani, hogy a Pont-Royal és a Pont-Neuf között egész teljességében átéreztem e hiábavalóságot." Vissza