A sovány kandur/Jocaste

Előszó

Részlet:
Három nap óta verte a novemberi viharos eső a népes külvárost, melyben az éjszaka eslő árnyékai már megjelentek. Vizpocsolyák tükröződtek a gázfényben. Az emberek és lovak lépteitől még lucskosabbá vált fekete sár boritotta a járdát és a kocsiutat. A munkások hátukon cipelték szerszámaikat. Az asszonyok pedig tányérral lefödve vitték a kifőzésből hazafelé a marhahus adagokat és a teherhordó állatok szomoru magatartásához hasonlóan, hajlott háttal lépkedtek az esőben.
Fekete ruhájába burkolózva Godet-Laterrasse ur is ment fel a néppel, a sáros uton, mely a Montmartre tetejére vezet. Sok vihartól megviselt esernyője alatt, mely a szélben verdesett mint egy nagy sebzett madár szárnya, Godet-Laterrasse ur magasan hordta a fejét. Mivel álla előrenyomult s homloka nyomott volt, ábrázata majdnem vizszintes irányt öltött és anélkül, hogy szemeit felemelte volna, láthatta a koromfekete eget, a szövet hasadásain keresztül. Hol lázas gyorsasággal, hol pedig álmodozó lassusággal lépkedve, befordult egy sötét és sáros zsákutcába, elhaladt a kopasz gyertyánfaliget penészes palánkja melett, mely a fürdőket vezsi körül és pillanatnyi habozás után belépett a kifőzésbe, hol hozzá hasonlóan kopott feketében öltözött emberek csendesen ettek. A helyiségben langyos volt a levegő és ételszagu, melyet még nehezebbé tett a szomszédos fürdőkből jövő fürdőruhaszag. Vissza