A sovány kandur

Előszó

Részlet a könyvből:

Három nap óta verte a novemberi viharos eső a népes külvárost, melyben az éjszaka első árnyékai már megjelentek. Vizpocsolyák tükröződtek a gázfényben. Az emberek és lovak lépteitől még lucskosabbá vált fekete sár borította a járdát és a kocsiutat. A munkások hátukon cipelték szerszámaikat. Az asszonyok pedig tányérral lefödve vitték hazafelé a marhahus adagokat, és a teherhordó állatok szomoru magatartásához hasonlóan, hajlott háttal lépkedtek az esőben.
Fekete ruhájába burkolózva Godet-Laterrasse ur is ment fel a néppel, a sáros uton, mely a Montmartrera vezet. Sok vihartól megviselt esernyője alatt, mely a szélben verdesett mint egy nagy sebzett madár szárnyai, Godet-Laterrasse ur magasan hordta a fejét. Mivel álla előrenyomult s homloka nyomott volt, ábrázata majdnem vízszintes irányt öltött és anélkül, hogy szemeit felemelte volna, láthatta a koromfekete eget, a szövet hasadásain keresztül. Hol lázas gyorsasággal, hol pedig álmodozóan lépkedve, befordult egy sötét és sáros zsákutcába, elhaladt a kopasz gyertyánfaliget penészes palánkja mellett, mely a fürdőket körülveszi és pillanatnyi habozás után, belépett a kifőzésbe, hol hozzá hasonlóan kopott feketébe öltözött emberek csendesen ettek. A helyiségben langyos volt a levegő és ételszagu, melyet még undorítóbbá tett a szomszédos fürdőkből jövő fürdőruhaszag. Vissza