Amszterdam

Fülszöveg

Mindig csak embereket szerettem fényképezni. Városok, épületek, műemlékek soha nem vonzottak mint fényképészt. Amszterdammal sem volt másképp - eleinte. Megcsodáltam ékszerdoboz házait, a vízi életet a csatornákon, a meseszerű éjszakai fényeket - mindent, amiben egy odalátogató gyönyörködhet. De öt év nyolc látogatása során egyetlenegy képet sem készítettem. Fényképezni akkor kezdtem, amikor először úgy éreztem: meg kell őríznem magamnak azt, amihez személyes közöm van. Amihez kötődöm, amire jó visszagondolni, ami hiányzik, amiről jó álmodozni. Egyszóval: amikor beleszerettem Amszterdamba. A világvárosba - ahol nem érzem a modern idők rohanó tempóját. Ahol meleg nyári estéken, mint nálunk faluhelyen, öregek és fiatalok egyaránt kiülnek a ház elé. Ahol a barna kávéházakban ma is törzsasztala van a baráti társaságoknak, s évek óta ugyanazok ugyanoda járnak - beszélgetni. Ahol a városépítészet nem monumentálisban és grandiózusban gondolkodott, hanem emberi léptékű házakban. Ahol bárkán lakni nem extravagancia vagy szegénység, csak egyszerűen a tengerhez, hajózáshoz szokott emberek kötetlenebb életformája. Ahol már jó ismerősömnek mondhatom a sarki kávéház tulajdonosát s az ablaktisztítót, az öreg nénit, akit egy utcabálon fényképeztem, amint táncra perdült a verkli hangjaira s azt a fogorvost, aki kedvenc időtöltésként dobolni szokott a lakóbárkáján. Amióta beleszerettem Amszterdamba - fényképezem is. Műemlékházai között a számomra legfontosabbat: sokszínű emberi arcát.
Korniss Péter Vissza