Magyar sportévkönyv 2008

Előszó

Tisztelt Olvasó!

Ha május vége, akkor Magyar sportévkönyv - így nyitottam előszavamat tizenegy évvel ezelőtt, a '97-es kötet kapcsán. Nagy örömömre szolgál, hogy ezúttal a megszokottnál jó két hónappal előbb elkészültünk a munkálatokkal, holott továbbra is kis létszámú szerkesztőgárda dolgozik azon, hogy az Olvasó minél hamarabb kézbe vehesse a sportvilág legrészletesebb magyarországi gyűjteményét. Mindig is csodáltam azokat a külföldi kiadványokat, amelyek roskadásig tele vannak különféle adatokkal, fotókkal, mégis egy-két hónap alatt elkészülnek - persze elég belepillantani ezek impresszumába, amelyben csak a szerkesztőségnél fel van sorolva legalább tíz-tizenöt név, nem beszélve a számos grafikusról és a többiekről. Nekünk ilyen lehetőségeink nincsenek, ezért külön öröm számomra, hogy az idén ennyire olajozottan működött minden.
A már említett '97-es előszóban amúgy azt is taglaltam, valóságos kutatómunka szükségeltetik valamennyi sportág részletes eredménysorának elkészítéséhez. Néhány évvel később, immár az internet korában, megemlítettem, hiába a világháló, sajnos sok szakszövetségnél nem megfelelően dokumentálják a történéseket - nos, ebben előrelépést érzek. Egy-két, a szabályt erősítő kivétel természetesen akadt, de az összkép egyértelműen pozitív. A többség ezúttal is örömmel fogadta a megkeresésünket, és küldte az általunk kért képeket és eredményeket.
Hogy a könyvben található "sztorikról" is essen szó: sok változás nem volt a korábbi évekhez képest. Amióta kiadóként jegyzem a Magyar sportévkönyvet, megszámlálhatatlan magyar sikernek, bámulatos emberi teljesítménynek, világrekordnak, csodával határos visszatérésnek állítottunk emléket szövegben és képben. Meg persze emberi drámák és tragédiák egész sorának... Sajnos utóbbira van példa, ebben a kötetben is. Nehéz szívvel emlékeztünk meg arról, hogy a korábban bálványozott Marion Jones csúfosan megbukott, hogy a Touron botrány követett, hogy Martina Hingis és Kovács Ágnes nem tud makulátlanul visszavonulni, hogy két ártatlan ember halt meg Olaszországban a futballhuligánok miatt... ne folytassuk. Már csak azért sem, mert közben azért volt minek örülni. Szávay Ágira az US Openen felfigyelt az egész világ, és a szakértők is a felsőfokú jelzőket keresték, midőn ez a szimpatikus soltvadkerti leány a földkerekség egyik legjobbja ellen, totálisan vesztett helyzetben beütött egy ászt, és 6:7, 1:5-ről tornát nyert Pekingben. Talmácsi Gábor a kelet-európai és értelemszerűen a magyar motorosok közül elsőként világbajnoki címet szerzett, mit sem törődve azzal, hogy csapattársa, a pökhendi és sértődékeny Héctor Faubel előbb vádaskodott, aztán lökdösődött, végül vereségét sem tudta sportember módjára feldolgozni. Asztalteniszben is szép sikert hozott a 2007-es esztendő: hét év után Tóth Krisztina, Lovas Petra és Póta Georgina révén Eb-csapataranyat ünnepelhettünk. Kiváló öttusázónk, Horváth Viktor kilépett az örök ígéretek közül, és olyat tett, ami rajta kívül csak egy embernek sikerült ebben a sportágban: egy naptári éven belül világ- és Európa-bajnoki címet szerzett egyéniben. És hogy a csapatsportágakat is érintsük, bekövetkezett az, amire senki sem gondolt: a magyar jégkorong- és labdarúgó-válogatott legyőzte az aktuális világbajnokot, előbbi a svédeket, utóbbi a többek között Tonival, Del Pieróval, Pirlóval és Cannavaróval felálló olaszokat. És most szándékosan csak azokat a sikereket emeltük ki, amelyekben előzőleg reménykedni sem mertünk, hiszen eközben hagyományos aranyhalmozóink sem tétlenkedtek.
Zárszóként mi mást kívánhatnánk a magyar sportolóknak: kápráztassanak el bennünket 2008-ban is! Vissza