"Amikor a népi kollégiumokról vallanom kell..."/A NÉKOSZ utóélete

Előszó

Kardos Lászlóval, a Néprajzi Múzeum tudományos főmunkatársával 1969 őszén ismerkedtem meg. Muharay Elemér, a néphagyományra épülő amatőrszínjátszás megteremtője életéről készültem monográfiát írni és sorra felkerestem barátait, tanítványait. Muharay Elemér a második világháború alatt kibontakozó ellenállási mozgalom egyik irányítója volt és személyes kapcsolatot épített ki a Györffy-kollégiummal s annak vezetőjével, Kardos Lászlóval.
Én tehát Muharay Elemérről akartam faggatni őt, de hamarosan és szinte észrevétlenül szerepet cseréltünk: már ő kérdezett engem sorsomról, terveimről az Epreserdő utcai lakás alkonyi fényében. Kora délután Csoóri Sándorral készítettem magnetofonos interjút. Kardos László belehallgatott, majd végighallgatta az egész felvételt. Ezután felállt, kezet nyújtott: - Jóskám, te a mi emberünk vagy!
Nemsokára megtudtam, miért. Elmondta, hogy hamarosan országos szintű vállalkozás indul: a népi kollégiumok történetére vonatkozó dokumentumok összegyűjtése. Ebben a munkában - ha időm engedi - magam is részt vehetek. (Ebben az időben pályakezdő irodalmár voltam, erőm teljében, alig túl a harmincon. Még nem döntöttem el, irodalom- vagy kultúrtörténész legyek-e. Jellemző, hogy Kardos László, mint korábban a kollégisták felvételénél, rendkívül gyorsan felismerte a feladatra való alkalmasságomat.)
Gondolkodási időt kértem. Végül felhagytam a tervezett monográfiával és 1970. február 24-én megbízást kaptam a NÉKOSZ-dokumentum-gyűjtemény munkálataiban való részvételre. A megbízólevél legfontosabb pontja így szól: „A kollégiumokban nevelkedett művészek közül körülbelül harminccal készítsen magnetofonos interjút, vizsgálva a NÉKOSZ hatását pályakezdésükre, művészetükre." Vissza