Előszó
Részlet a könyvből:
"A könyvkereskedők kirakatában piroslanak a Beadeckerek. Mindenki utazik, akinek h
s, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi.
Mindig jólesik a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"A könyvkereskedők kirakatában piroslanak a Beadeckerek. Mindenki utazik, akinek h
s, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi.
Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajjon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni?
Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi utitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni.
De hát mi az a látás?
A minap, ahogy szivarra gyujtok egy régi kertpalánk oszlopánál, látom ám, hogy egy kis vörösderekú légy egy nálánál négyszerte nagyobb keresztespókot cipel a deszkán fölfelé.
Szemem, szám elállott erre a csodára. Hogy a pók elfogja a legyet, ez a természet rendjében van. De hogy a légy fogja el a pókot, a galamb a sast, a nyúl az agarat, ezt még nem hallottam.
Elhatároztam, hogy mihelyt hazaérek, lerajzolom ezt a cipekedést s elküldöm vagy a rajzot, vagy a bogarat a Nemzeti Múzeum bogárosztályának."
Vissza