Előszó
A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át.
A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot.
Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt: - Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek?
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költő.
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni.
Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfikezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott.
Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban.
- Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő.
- A rózsából - válaszolta a költő.
"Csak egy, egyetlenegy probléma van ezen a földön: hogyan adjuk vissza az emberiségnek a lélek jelentőségét, hogyan ébresszünk benne lelki éhséget? Ehhez talán az kellene, hogy a magasból valami beharmatozza az embereket, hogy belepje őket valami fentről, valami, ami hasonlít a gregorián dallamhoz. Ide figyeljetek: nem lehet folyton hűtőszekrényekkel, politikával, mérlegekkel és keresztrejtvényekkel bajlódva élni. Így soha nem jutunk előbbre." - írta Antoine de Saint-Exupéry.
Ezek a kis történetek egyáltalán nem fontosak. Csak - ha pár pillanatra is - finom rózsaillattal szeretnének megörvendeztetni téged is.
Vissza