Játék a tájban

Előszó

Az igazság az, hogy nem igazán illenék nekem írni véleményt Ambrus Lajos legújabb verseiről. Mégpedig azért nem, mert - minden igyekezetem ellenére - elfogult, részrehajló vagyok Szerzővel szemben. Igen, az vagyok, ugyanis Ambrus Lajos nekem gyermekkorom óta barátom: Korondon nőttünk fel mind a ketten, együtt-évekig osztálytársakként is - koptattuk a korondi „régi" iskola padjait, tehát az életünket befolyásoló-meghatározó élményeink is azonosak, vagy legalábbis egyazon tőről sarjadzottak, miként úgynevezett életfilozófiánk, értékrendünk, s nem utolsó sorban a Szülőföldünkhöz, annak sorsához, mindennapjaihoz és embereihez való tudati-érzelmi viszonyulásunk is. Ilyetén való „környülállásban", gondolom, érthető az a bizonyos részrehajlás - de, jelen esetben, vélem, bocsánatos is egyszersmind, hiszen én most nem „okos", „józan" meg mérlegelő és méricskélő kritikát, értékelést szándékszom írni Ambrus Lajos újabb kötetbe gyűjtött verseiről, mindössze csak a Tisztelt Olvasó, Verskedvelő szíves figyelmébe és szeretetébe kívánom ajánlani költő barátom legfrissebb költeményeit. Az olykor hömpölygőn áradó, metaforákban, jelzőkben, hasonlatokban már-már tobzódó verseket éppúgy mint a szonett szigorú „keretei" közé többnyire könnyedén, meglepő természetességgel besimulókat, vagy a „csontig" le-sallangmentesített, szikár költeményeket.
Mindenekelőtt a versek sajátságos, megejtő hangulatára és „szavajárására", a gondolatfűzés, a képzettársítások széles íveléseire hívnám fel a verskedvelők figyelmét - úgy vélvén: ezek azok a legfőbb jellegzetességei Ambrus Lajos újabb verseinek, amelyek egyéni ízt, sajátos „zamatot" adnak ennek a lírának. Vissza