Magyar Filozófiai Szemle 2016/1.

Fülszöveg

E számunk fókuszában a korai analitikus filozófia és a fenomenológia kapcsolata áll. Közismert tény, hogy a 20. század e két meghatározó filozófiai irányzata az 1910-es évektől egymástól lényegében izoláltan fejlődött, mi több, reprezentatív képviselőik olykor a másik irányzat létjogosultságát vagy akár nézeteinek értelmességét is kétségbe vonták.
Ennél kevésbé ismert, de azért korántsem új filozófiatörténeti tézis, hogy - a későbbi szembenállás ellenére - a két irányzat gyökerei, illetve problématerük számos vonatkozásban közös volt (elég itt Frege és Husserl, illetve Russell és Meinong kapcsolatára vagy a pszichologizmus-vitára utalni). Ehhez a tézishez szolgálnak újabb adalékokkal a Fókusz rovat tanulmányai, amelyek a fenomenológia és az analitikus filozófia közötti szellemi kapcsolatok olyan aspektusait mutatják meg, amelyek eddig nem vagy csak jóval kevésbé voltak előtérben.
Ullmann Tamás és Szummer Csaba a tudattalan fogalmát, illetve a születő pszichoanalízis viszonyát vizsgálják egyfelől a naturalista tudományos filozófiához, másfelől a fenomenológiához. Varga Péter András a 19. század végének meghatározó tudományelméleti és metafizikai vitájának, az Ignorabimus-vitának a lehetséges hatásait vizsgálja a fenomenológia kialakulására, Brentano és Husserl felfogására a természettudományok és a filozófia viszonyáról. Ambrus Gergely pedig Russell ítéletelméleteit elemzi, és amellett érvel, hogy a Brentano-iskolához köthető intencionalitás értelmezések mélyebb és hosszabban tartó hatással voltak Russellre, mint azt feltételezni szokás. Vissza