Tíz perc

Fülszöveg

Ambrózy Ágoston az új magyar irodalom reprezentatív egyénisége. Verskötetei - egyikük Baumgarten-díjas - csemegék a legmagasabb irodalmi igényűek számára is. Most első regényében, elbűvölő stilusú, kész prózairóként mutatkozik be.
A könyvből amely tíz izgalmas perc történetét mondja el két öregedő ember életéből, időtálló hang csendül ki. Olyan hang ez, amely a változó korszakok talmi hatásaitól mindenkor ment marad. A prózának mindig ünnepe, ha költő szólal meg formanyelvén, mert a költő egy kicsit apostol is, próféta is, még ha kiskocsmában írja is a versét, az étlap hátára. Ambrózy pedig egész lelkivilágával, szellemiségének egész ragyogó vértezetével vérbeli költő és ugyanakkor nagyvonalú prózaíró. Csak költő tud ily időtlen életszemlélettel emberi sorsokat szövögetni és csak a próza mestere képes az időtlen gondolatszövedéket olyan lebilincselő, szívet megdobogtató, megrázóan izgalmas életté varázsolni, hogy ebben a pazar gazdagságú, színes-ízes tíz percben, mint hindú kristálytükörben, az ifjúság minden forró emléke szinte mágikus erővel megelevenedjék.
Frédi és Lonci álomjátéka mesteri szövésű. Olyanok ők egymás mellett, mint egy brüsszeli Louis quinzerámába keretezett, pompás Rippl Rónai-pasztell. Ugyanakkor a hanyag eleganciájú Frédi és a gyermetegen ripacs Lonci kúsza szerelmébe a Sors szimfóniájának ütemei kondulnak bele: az emberi sors szívverését érezzük abban, hogy Frédi, a mult századbeli gondtalan gavallér, a magyar úr e remek példánya, ráébred a multak nagy társadalmi hibáira és az alsóbb rétegből felhozza a maga társaságába azt a lányt, akit lelki előkelőségénél fogva erre méltónak tart.
Ambrózy első regénye a mai irodalom igen nagy nyeresége. Vissza