Altona

Előszó

Altona, Hamburg külvárosa, egy »Yoschiwara« a Hansa-városhoz tapadva, mint marokkal odahajított sár. A kilencvenes évek Altonája ez, zeg-zügos uccákkal, mocskos csapszékekkel és egyáltalán nem üdítő találkahelyekkel, nyilvános házakkal, egészen kétes alakokkal, veszendő nőkkel, veszedelmes, messzi tengeri utakról érkező, bő magú matrózokkal, akik nyitott kést hordanak zsebeikben. A kilencvenes évek Altonája ez: veszedelmeiről hírhedett Ezek már az utolsó esztendők, amelyek után kétségtelenül gyorsan következett be a tisztító és gyökeres változás, amelynek egyik ragyogó eredménye a mai Altona, mely Hamburgba kapcsolódva, csak abban különbözik ettől a ragyogó kikötővárostól, hogy külön vasúti állomása van. Akkor, amikor ennek a furcsa darabnak szereplői járták Gorenné nyilvános házának fülledt szobáit, Hamburgban, de különösen Altonában napirenden voltak a botrányok, verekedések és bizony a gyilkosságok is. Különösen a nagy utakról érkező matrózok veszélyeztették az éjszakák csöndjét és az éjszakázok életét. Részegen járták ezek a matrózok az uccákat, a kikötőt és Altonát, mert állandóan szaporodtak a bűnesetek, többek között a haditengerészet is parancsot adott ki, melyben kimondatott, hogy az a matróz, aki annyira lerészegszik, hogy nem tud megállni a lábán, a legkegyetlenebb büntetéssel sujtatik. Ekkor jöttek divatba az úgynevezett matróz-horgok, amelyek szellemesen csúfolták meg a rendeletet. A kikötőben másfél embernyi magasságban mestergerendaszerű oszlopokat állítottak fel a matrózok, melyekbe lefelé nyúló horgokat erősítettek. Ha érezte a matróz, hogy az italtól alig tud már a lábán állani, lekötötte nadrágszíját, hurok-formában beleakasztotta, a horogba, ő maga beledugta fejét ebbe a hurokba és lábbal a földön, fejjel a hurokban - elaludt. Lábon állt, nem lehetett büntetni. Körülbelül így festett az az Altona, mely ennek a darabnak a címe. Vissza